Gatyás ölyv és vörösnyakú vöcsök

A reggeli köd felszállta után a Tócó-Kösely menti tározó felé vettem az irányt. Bár jó hírek érkeztek a Fancsika felől - még itt a két sarki búvár, ráadásul esély van rá, hogy közelről is fotózhassam őket - ma mégis inkább a sárándi, mikepércsi határt választottam. Reméltem ugyanis, hogy a TKM tározón is felbukkan majd valami téli vendég, de nem volt ekkora mázlim... Errefelé különben hatalmas esőzés lehetett, mert a dűlőúton még gumicsizmában, gyalog is nehéz volt becaplatni. A vízen nem volt nagy élet, a kevés szárcsán kívül négy kárókatonát sikerült csak felzavarni.

 Íme egyikük:

A szürke gémek és a nagy kócsagok is kitartanak, most az előbbi fajhoz egy "illusztráció":

Bármilyen jó idő is van - talán ma utoljára... - kétéltűekre azért nem számítottam.

Ezzel a zöld levelibékával azért összefutottam:

Bár a barna rétihéja novemberben még nem ritkaság, de már ritkábban bukkan fel a nádasok fölött, mint a nyári időszakban:

Gatyás ölyvvel viszont még nem találkoztam idén. Most jó nagy távolságról, de azért sikerült látnom egyet, és hogy a blogban is megörökíthessem a téli vendéget, egy dokumentumfotót is készítettem róla:

Nagy élmény volt megpillantani az alábbi madarat: Egy vörösnyakú vöcsök téli ruhában. Idén nem is költött a faj a tározón, nem is túl sokszor került elém. Még mindig bízom benne, hogy egyszer füles vöcsökkel vagy valamelyik búvárral is összeakadok majd itt, de egyelőre vele kellett beérnem. 

Azért november vége táján ő sem túl gyakori madár:

A Városréten a közelben legelésző birkák adtak még némi fotótémát, hogy aztán a sártengeren újra átvergődve véget vessek a mai madarásztúrának. 

Érdekesség, hogy nagyon kevés a tavakon a réce (fajszámban és összmennyiségben is) valamint az, hogy ezúttal egyetlen egy libával sem találkoztam.

Harkályok,csuszkák, fakuszok

Ha egész nap a számítógép billentyűit verjük és viszonylag monoton munkát végzünk (mondjuk könyvek beleltározását és adatbázisban való rögzítését), akkor azért délutánra már meglehetősen zúg a fejünk... Jó, ha a munkaidő után van lehetőség arra, hogy egy kicsit szabad levegőre menjünk, lehetőleg olyan helyre, ahol még madarak is vannak. Nekem szerencsém van, tudtam egy félórás sétát tenni a közeli erdőben. A sár ugyan nem könnyítette meg a dolgomat, de így is érdemes volt kimozdulni, mert a késő délutáni fényben is rengeteg madár mozgott. Fekete rigók, kék- és széncinegék, fakuszok, csuszkák sürgölődtek mindenütt, sőt, még egy egerészölyv is előkerült. A süvöltők is egyre-másra füttyögtek, most azonban egy tojó került csak elém:

Egy nagy fakopáncsot viszont egész sokáig tanulmányozhattam és fotózhattam. Az alábbi, kinagyított képen jól látszik a harkályok speciális lába, ahogy két ujjuk előre, kettő pedig hátrafelé fordulva biztosítja a kapaszkodást:

Kár, hogy a fény már fogyóban volt, a lehetőségekhez mérten azért nem lett ez sem rossz felvétel:

A fotókon természetesen egy hím nagy fakopáncs látható. A piros tarkója elárulja a "nembeli hovatartozását".

Daruvonulás a Hortobágyon

Ma délután az MME támogatásával elvihettük a madarász sulis gyerekeket egy igazi hortobágyi darunézésre. Az előjelek ugyan nem voltak a legjobbak (egy hónappal voltunk az ideális időpont után, ráadásul az időjárásban sem lehettünk biztosak), végül minden ideálisan alakult. November közepén szokatlanul enyhe és verőfényes időben mentünk a debreceni madarász sulisokkal együtt Angyalházára, ahol még elég nagy darumozgás volt. A gyepeken éjszakázó darvak rendre húztak befelé fölöttünk, így közelről is megcsodálhattuk e nemes madarakat:

Persze a krúgatással, a fiatal madarak "csipogásával" kísért hangverseny, a folyamatosan behúzó darvak látványos seregével adták meg az igazi, csak terepen átélhető hangulatot:

Örömmel nyugtáztuk, hogy a reméltnél is jobban alakult a mai délután és senkinek sem kellett csalódnia.

Közben a figyelmesebbek még karvalyt, kis sólymot, egerészölyvet is láthattak, meg kisebb nagy lilik csapatok is színesítették a a "kínálatot". Érdemes volt a távcsöveket és a teleszkópot is használni:

Ahogy a nap kezdett lefelé menni, úgy volt egyre nehezebb a fényképezés, de úgy vált még szebbé és festőibbé a pusztai alkonyat:

Azért a lemenő nap vörösében volt a legszebb látni a darvakat. Még egy ilyen, dokumentum jellegű fotón is jó visszaidézni a naplementekor húzó madarak látványát. De akik mindezt "élőben" láthatták, azok  egy életre szóló élményben részesülhettek. Köszönet még egyszer a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, hogy mindezt lehetővé tette a számunkra!

Búvárok nyomában

Tegnap délután ránéztem a Fancsika I-es tóra, és rögtön sikerült két sarki búvárt találnom! Sajnos a fények rohamosan fogytak és jó képet nem sikerült a madarakról készítenem. Ma úgy döntöttem, hogy reggel ismét ide látogatok ki, és újra próbálkozom. A hosszas keresés ellenére is csak egy példányt sikerült találnom és az sem volt sokkal közelebb, így csak egy ilyen fotó lett belőle:

Meg ilyen:

Néhány évvel ezelőtt ugyanitt sikerült északi búvárt és sarki búvárt is látni egész közelről, sőt, akkor még fotózhattam is őket. Csak sajnos még a filmes korszakban történt, ráadásul negatívra fényképeztem őket. Az erről készült papírképekre azonban ma is büszke vagyok és azóta várok arra, hogy egyszer rendesen újra megfotózhassam ezeket a téli vendégeket. Próbálkoztam videózással is, de ez a digiszkóp sajátosságai miatt szintén nem lett a legjobb minőségű. Azért álljon itt egy minta: (úgysem volt még videó a blogomban...)

Voltak a búváron kívül más fotótémák isis. Átrepülve találkoztam egy egerészölyvvel:

Beúszott egy szárcsa is:

Majd három kárókatona is tiszteletét tette: (Ez persze már inkább csak dokumentumfotó...)

Mint ahogy a nagy őrgébicsről készült kép is. Igen az a kis fehér maszat ott a fa hegyén:-))

Érdekesebb megfigyelés volt még az átrepülő lilik-csapatok, egy fiatal vízityúk és főleg egy átrepülő keresztcsőrű észlelése. Nem is volt ma ez olyan rossz választás a mai napra...

Látogatás a Botanikuskertben

Az ősz szünetben Dorka és Blanka lányaimmal a Botanikuskertben tettünk egy sétát. Jó madármozgás volt, a nap is sütött, úgyhogy érdemes volt a fényképezőgépet is használni. A tó mellett például csízek mozogtak:

Néhány napja Bocskaikertben is láttam csízeket, itt most a tó vize vonzotta őket, mert a kert többi részén nem találkoztunk velük:

A harkályok persze mindig előkerülnek itt is. Ez a nagy fakopáncs a környezetével (jelen esetben ezzel a hatalmas nyárfával és a belőle faragott odúval együtt érdekesebb volt, mint egy szuperközeli zoomos fotó.

Ez a közép fakopáncs felvétel azonban már tényleg csak dokumentum-jellegű. Mivel azért jóval ritkábban kerül szem elé, ezen a fotón meg látszanak a főbb bélyegek (piros sapka, halvány csíkozás, jellegzetes bajuszsáv), ezért  helyet kapott a mai kollekcióban:

Közelebbről fotózható, így mutatósabb, de számomra teljesen  ismeretlen volt az alábbi növény. A botanikuskert kerítésére felfutó indáival, piros, szőrös termésével nem tudtam hova tenni. Szerencsére azóta már okosabb vagyok (köszönet Takács Gézának:-), így elárulhatom, hogy kabakpityóka a növény magyar neve. A Természet folyóirat 1938. évi számában ezt találtam róla: "A kertekben előde volt a földitök, amelynek két faja is honos Európában, a kétlaki-földitök (Bryonia dioica), apró vörös bogyókkal és a fehér-földitök (Bryonia alba), fekete bogyókkal, fehér répagyökérrel. Ezeket régóta ültetik a kertekben sövények mellé, ahol száruk kacsokkal kapaszkodik a sövényre. Az ember azonban keresi az új, az idegen dolgot, ezért fordult a kertészek figyelme a földitök kínai rokonsága, a kabakpityóka (Thladiantha) nemzetség fajai felé; ezek közül különösen a vörös kabakpityóka (Thladiantha dubia) keltett feltűnést gyéren bozontos, hosszúkás, négy-öt centiméter hosszú, két-három centiméter vastag, éretlenül sötét-, majdnem feketészöld, éretten pompás sötétvörös termésével. A növény újabban a kertekben hamarosan el is terjedt, mert a falaknak, kerítéseknek, sövényeknek valóban szép dísze, azonkívül könnyen szaporítható akár magról, akár gumószerű gyökerével, amelyről a magyarban a »pityóka« nevet kapta.