Gatyás ölyv és vörösnyakú vöcsök

A reggeli köd felszállta után a Tócó-Kösely menti tározó felé vettem az irányt. Bár jó hírek érkeztek a Fancsika felől - még itt a két sarki búvár, ráadásul esély van rá, hogy közelről is fotózhassam őket - ma mégis inkább a sárándi, mikepércsi határt választottam. Reméltem ugyanis, hogy a TKM tározón is felbukkan majd valami téli vendég, de nem volt ekkora mázlim... Errefelé különben hatalmas esőzés lehetett, mert a dűlőúton még gumicsizmában, gyalog is nehéz volt becaplatni. A vízen nem volt nagy élet, a kevés szárcsán kívül négy kárókatonát sikerült csak felzavarni.

 Íme egyikük:

A szürke gémek és a nagy kócsagok is kitartanak, most az előbbi fajhoz egy "illusztráció":

Bármilyen jó idő is van - talán ma utoljára... - kétéltűekre azért nem számítottam.

Ezzel a zöld levelibékával azért összefutottam:

Bár a barna rétihéja novemberben még nem ritkaság, de már ritkábban bukkan fel a nádasok fölött, mint a nyári időszakban:

Gatyás ölyvvel viszont még nem találkoztam idén. Most jó nagy távolságról, de azért sikerült látnom egyet, és hogy a blogban is megörökíthessem a téli vendéget, egy dokumentumfotót is készítettem róla:

Nagy élmény volt megpillantani az alábbi madarat: Egy vörösnyakú vöcsök téli ruhában. Idén nem is költött a faj a tározón, nem is túl sokszor került elém. Még mindig bízom benne, hogy egyszer füles vöcsökkel vagy valamelyik búvárral is összeakadok majd itt, de egyelőre vele kellett beérnem. 

Azért november vége táján ő sem túl gyakori madár:

A Városréten a közelben legelésző birkák adtak még némi fotótémát, hogy aztán a sártengeren újra átvergődve véget vessek a mai madarásztúrának. 

Érdekesség, hogy nagyon kevés a tavakon a réce (fajszámban és összmennyiségben is) valamint az, hogy ezúttal egyetlen egy libával sem találkoztam.