2012. február 2., csütörtök

Élet a fagyban

Nos, a beígért zimankó tényleg itt van a nyakunkon. Ma is -10 C fok alatt volt a hőmérséklet, amikor ismét körülnéztem az erdőben. De ha süt a nap, nincs erős szél és még a madarak is mozognak, akkor érdemes még a kemény fagyban is próbálkozni a fotózással. És ma mindez adott volt. Harkályok, csuszkák, cinegék keresgéltek mindenütt táplálék után, és aránylag kevéssé törődtek velem. 
Hiába, az energiabevitel mindenekelőtt! Ennek a hím nagy fakopáncsnak a fotózása közben sem a fényekre vagy a madár távolságára nem panaszkodhattam, egyedül az itt-ott belógó ágak nehezítették a felvételt. Mégis ideillesztek néhány képet, mert a barnás színek a szárnyán nekem nagyon furcsák:
Talán itt még jobban látszik. Én még nem is láttam ilyet harkályon. Pedig ez egy öreg madár, élénkpiros lágyékkal és már a fejtetője is felnőtt színezetű.
Talán valami korábbi sérülés vagy esetleg fenyőgyantával való közelebbi találkozás okozta a tollak barnulását? Várom az ötleteket!

Idén úgy tűnik, sokkal gyakrabban kerül elém közép fakopáncs, mint tavaly. Az alábbi - bal oldali - például életem legjobb fotója lehetett volna a fajról, ha kissé nem takarnak be alul a gallyak. (Attól van az a kis elmosódás a kép alján.) Ettől függetlenül szerintem nem sikerült rosszul:-)

Aztán újra elém került a "színhibás" nagy fakopáncs. Csak azért teszek még több képet fel e példányról, hátha segít a rejtély megfejtésében.

Ezen a fotón pedig alulról látszik a madár farka:

Egy rövid időre egy csuszkához is szerencsém volt:-)  

Remek fényben, háromnegyed óra alatt teljesen összefagyva fejeztem be a sétámat. Alapvetően elégedetten, bár azokat a fajokat kissé sajnáltam, amelyekkel találkoztam ma, de az objektív előtt lámpalázasak lettek, így már a fotózást nem vállalták:-) (fekete harkály, barátcinege) Na de majd legközelebb - ha újra kisüt a nap...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése