2012. március 25., vasárnap

Tanulságos túra

A csonka hétvége és az óraátállítás miatt nem terveztem ma nagy túrát. Így a közeli laposokat és a Gyékényest jártam be, mint utóbb kiderült, nem is feleslegesen. A langyos  tavaszi napsütésben a barkák szépen mutattak, különösen ellenfényben:

Egyszerre megrebbent valami a Gyékényes bokrai között. Erdei szürkebegy! Az izgága madárról ennél jobb képet nem sikerült készítenem, de mivel errefelé ritkán szem elé kerülő fajról van szó, bizonyítékként mellékelem a rossz fotót is:

Találtam viszont egy helyet, ahol máskor akár lessátorból is érdemes lesz fotóznom. Így nem fordulhat elő, hogy egy ág épp ott takar majd be, ahol az a kép értékét is ronthatja. Mint ennél a zöldikénél, ami a takarás nélkül jó kép lehetett volna:

Sajnos nemcsak szép dolgokkal találkoztam. Valami barom a Köntösgáti legelőn is gyújtogatott, ami ebben a száraz tavaszban eleve tilos és veszélyes is lehet. (Két hete a Tócóvölgy állomás mögötti Lapost gyújtotta fel valaki, ott még a tűzoltók is kivonultak.)

A vonulás még javában tart, így sok vörösbeggyel, énekes rigóval is találkoztam, de a ma szem elé került sok (min. 15) cigánycsuk nagy része sem itt fog majd fészkelni. Érdemes ilyenkor tüzetesebben megfigyelni ezeket a vonuló madarakat, mert kis szerencsével akár ritkább alfajra is bukkanhatunk. Én ma nagyon megörültem, mert e példánynak a tarkóra felhúzódó húzódó fehér örve, a fehér farcsíkja és a hangsúlyos narancsvörös mellfoltja nekem mindenképpen biztatónak tűnt. (Ezek a szibériai alfaj, a Saxicola torquata maura jó bélyegei is lehetnek.) Sajnos még így sem elég meggyőzőek. Simay Gábor olyan bélyegeket emelt ki a mellékelt fotók alapján, amik együttesen szerinte kizárják a maurát.
Ezek a következők:
 - a felső farokfedőkön apró fekete csíkok látszódnak (a leghosszabbakon);
- a narancsos szín nagy kiterjedésű és kiterjed a madár oldalára;
- a madár oldalán apró fekete/sötét csíkok látszódnak;
- a fehér kiterjedése a vállon túl kicsi.

Persze nézegettem más képeket is az interneten, nekem továbbra is megmarad legalábbis "gyanúsnak".  A vállon lévő fehér foltnak talán például nem is kell  ennél nagyobbnak lennie, a mellen lévő narancsos szín tényleg nagy, de középen egy jóval sötétebb és hangsúlyos árnyalat is látszik. A másik két bélyeg még így is kizárhatja a maurát, meg persze nem is akarom "ráhúzni" mindenáron a ritkaságot. Sajnos nem voltam elég szemfüles és nem sikerült egy röpképet készítenem a madárról, mert így talán további bélyegek is feltűntek volna. Így marad a tanulság és az elv, hogy mindig, mindent érdemes alaposan szemügyre venni - és ha lehet, dokumentálni is:-)) 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése