2009. március 19., csütörtök

József-napi darvak


Bár sem Sándor, sem József nem hozott igazi meleget, legalább hétágról sütött ma a nap. Mivel az óvoda után volt még egy kis időm, elkanyarodtam a szepesi határba. A Lovász-zugi tavakon nem sok mozgás volt, mindössze egy piroslábú cankó szólt valahonnan. Egy gyönyörű kékes rétihéja hím is átrepült előttem, de sajnos most sem sikerült fotón megörökíteni a szép madarat. Viszont nyugat felől nagy darukrúgás hallatszott. A Sárga-dűlő melletti szántón csoportosultak a szürke madarak. Minden év márciusában lehet látni darvakat Szepes határában, de inkább délebbre, az emberi zavarástól kevésbé terhelt földeken. Most azonban egészen a kövesút mellett lehetett megfigyelni a félénk madarakat. Megálltam az út szélén és a kocsiból próbáltam fotózni őket. Azért még így sem volt ideális a távolság, a levegő is kezdett remegni, de dokumentálni ilyenkor "kötelező".
Mindenesetre nagy élmény volt. Többszöri számolás után 140 példányban sikerült összesíteni a darvakat - bár egy-két madár takarásban volt. Egy óra szemlélődés és fotózás után indultam a vonathoz. Kis híján lekéstem, de még időben odaértem. Most már csak a melegebb idő hiányzik. Miután Bocskaikertben ma délután még havazott is, már csak Benedekben bízhatunk. (március 21.) Mindenesetre a madarak azért érkeznek visszafelé , Sorosi Peti 18-án már gólyát is látott Debrecentől délre, a 47-es út mellett.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése