A tervem mindössze annyi volt, hogy még sötétben kiérek a leshez és aztán fotózom, amit lehet. Ehhez képest 4:45-kor ébredtem fel, tehát már világosodott. Viszonylag gyorsan összekaptam magam, 5 órakor már a kocsiban ültem, de mire a leshez értem már bizony egyáltalán nem volt sötét. Ez azért volt baj, mert így nem közelíthettem meg észrevétlenül a leshelyet. A gémek nagy része rögtön világgá repült, de azért bíztam benne, hogy nem ment el minden. Egy félóra múlva azonban újra nagy riadalom és madár(el)vonulás kezdődött a les előtti medencén. Hamar kiderült, hogy egy gyanútlan madarászkolléga zavarta fel a gémeket. Nem is haragudhattam rá, hiszen nem sejthette, hogy valaki ül már a lesben. Azért még nem adtam fel. Bár nem sokkal később a sárándi juhász óbégatása és kutyaugatás verte fel a csendet, két bütykös ásólúd szállt le a vízre. Nem voltak túl közel, de azért volt remény, hogy még jobb kép is készülhet róluk:
Egészen addig, míg a tó fölött meg nem jelent egy HŐLÉGBALLON... A "fenntartáshoz" szükséges gáz hangjára persze minden maradék madárnak búcsút mondhattam, ami maradt, az meg olyan messze volt, hogy csak dokumentumként örökíthettem meg... Ez a berepülő szürke gém azonban így is elég fotogén volt:
Aztán megjelent a vékonycsőrű víztaposó is újra. Talán egy árnyalattal közelebb jött, mint legutóbb, de a csúcsképre még továbbra is várnom kell...
Ezt nevezik telhetetlenségnek. Évekig még ilyen képről sem nagyon álmodhattam volna, most meg már semmi sem elég jó. Néhány méterrel közelebbről egyébként tényleg sokkal jobb fotót lehetne készíteni erről az egyébként is csinos madárról.
Miután feladtam a fotózást, hazafelé indultam. Visszafelé útba ejtettem a Lovász-zugi tavakat, ahol ezt a fiatal barázdabillegetőt kaptam csak lencsevégre: Hát, azért ennél többre számítottam. Máskor a lesállást legfeljebb szabadrúgással torolják meg, nekem rögtön három büntető járt. Még jó, hogy nem keltem korábban!
Egészen addig, míg a tó fölött meg nem jelent egy HŐLÉGBALLON... A "fenntartáshoz" szükséges gáz hangjára persze minden maradék madárnak búcsút mondhattam, ami maradt, az meg olyan messze volt, hogy csak dokumentumként örökíthettem meg... Ez a berepülő szürke gém azonban így is elég fotogén volt:
Aztán megjelent a vékonycsőrű víztaposó is újra. Talán egy árnyalattal közelebb jött, mint legutóbb, de a csúcsképre még továbbra is várnom kell...
Ezt nevezik telhetetlenségnek. Évekig még ilyen képről sem nagyon álmodhattam volna, most meg már semmi sem elég jó. Néhány méterrel közelebbről egyébként tényleg sokkal jobb fotót lehetne készíteni erről az egyébként is csinos madárról.
Miután feladtam a fotózást, hazafelé indultam. Visszafelé útba ejtettem a Lovász-zugi tavakat, ahol ezt a fiatal barázdabillegetőt kaptam csak lencsevégre: Hát, azért ennél többre számítottam. Máskor a lesállást legfeljebb szabadrúgással torolják meg, nekem rögtön három büntető járt. Még jó, hogy nem keltem korábban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése