Ahol a madár sem jár...

Az alábbi képekből úgy tűnhet, hogy madarakkal nem is találkoztam ma. Nos, nem is tülekedtek előttem a téli énekesek, pedig tulajdonképpen ezért választottam ma a sárándi szikeseket úti célul. Igaz, a tegnapi havazás már előre rontotta az esélyeket, de azért bíztam benne, hogy legalább néhány téli kenderikével vagy hósármánnyal összehoz a sors. Nem így történt, kisebb termetű madarakból álló csapatot csupán egy alkalommal láttam, akkor is olyan távolról, hogy lehetetlen volt meghatározni őket. Ráadásul metsző hideg és élénk szél fogadott, mégis volt valami élményszerű a mai túrában. Hát még ha a fényképezőgép már elő lett volna készítve, amikor két kékes rétihéja egészen közel repült el előttem... (De a gépet csak ezután bányásztam elő a táskából, így aztán a nagy fotó elmaradt:-(()

Ehelyett néhány újabb téli képpel gyarapodott a kollekció. A TKM-tározóig ma nem jutottam el, gumicsizma híján. (Ami ott volt ugyan a csomagtartóban, de bélés nélkül nem volt túl komfortos viselet, így aztán célszerűbbnek látszott a bakancsot felhúzni.)

 Közvetlenül a tórendszer előtt viszont ilyen látvány fogadott:

Egy kis vízfolyás fölött a friss hó, a fagy és a szél néha egészen izgalmas kompozíciókat hozhat létre. 

Az alábbi kenguru- (vagy dinoszaurusz-) forma alkotója is a téli zimankó volt:

A téma néha annyira előttünk hever, hogy nem szabad restnek lenni lehajolni sem utána:

Bár akadtak madarak is (az említett rétihéják mellett egerészölyvek, karvaly, citromsármány, fenyőrigók, búbos pacsirták), azért a leggyakrabban feltűnő állatok mégis a mezei nyulak voltak. Általában rendkívül gyorsan futva bukkantak elő valahonnan, hogy aztán egy pillanat alatt el is tűnjenek a szemem elől. 

Egyedül ez a példány várta ki az élességállítást, aztán ő is "felvette a nyúlcipőt".

Itt van a tél, itt van újra...

... s szép, mint mindig énnekem. Petőfi halhatatlan sorait kifacsarva vallom, hogy a télnek is megvannak ám a maga szépségei. No nem a párás, hűvös, esős időnek, hanem az igazi, mínusz 10 fokot közelítő időnek, amikor a fák ágain mindenütt zúzmarák csillognak és a teljesen derült téli égboltról mindent beragyognak a napsugarak. Ma éppen ilyen idő volt, így aztán lyukasórámban tettem egy újabb sétát Bocskaikertben. 

A hideg az alábbi csendéleten is tapintható:

A zúzmara mindig hálás téma. Ha nagyobb köd lett volna az éjszaka, akkor még látványosabb lett volna a mai reggel, de azért nekem ez is tetszett:

Az elmaradhatatlan süvöltők is előkerültek. Sajnos most sem öreg hím került elém (pedig ő mutatott volna csak igazán a fagyott ágon!), de azért mégis lett valami hangulata az alábbi képnek:

Egyszerre egy közép fakopáncsot vettem észre. Egyetlen képet tudtam róla készíteni, ahol nem takart be sem a fatörzs, sem az ág, ehhez képest nem is lett rossz az eredmény. A téli hangulat itt is tetten érhető:-)

A múltkor hiányolt fenyőrigók is mutatkoztak néhány tucatnyian. Itt a kihívást a fény/árnyék folyamatos játéka és a takarás nélküli felvétel készítése jelentette. Végül csak sikerrel jártam:

Számomra az alábbi lett az a kép, ami a leginkább visszaadta a mai szikrázóan szép délelőtt élményét!

 Ez még akkor is igaz, ha itt a madár nem a legjobb szögben látható, mert a zúzmarás ágak, a kék égbolt és a közeli téma engem kárpótol mindezért:

Szőlőrigó, léprigó

Ma igazán kedvemre való feladatot kaptam. A karácsonyi műsorhoz kellett még néhány téli tájképet készíteni.  Bár nem sütött a nap, de azért akadt így is fotótéma. Ez a csipkebogyó például rögtön lencsevégre került:

A kökény is érdekes hatású a téli tájban:

No meg a sok csapadék hatására megjelent belvíz is fotogén lehet. Csak egy kis hideg kell hozzá:

No de nálam volt a teleobjekzív is. Bár a fények nem voltak az igaziak, mégis akadtak érdekes madárfajok, igazi téli vendégek.

 Itt volt rögtön egy fenyőpinty:

Egészen messze pedig egy magányosan mozgó rigóra figyeltem fel. Szőlőrigó! Dokumentum fotó készülhetett csak róla, de mivel ősszel nem találkoztam vele, talán helyet kaphat most itt  a fajról készült gyengébb minőségű felvétel is: 

A jóval gyakoribb fekete rigó egészen közelről hagyta magát fotózni, csak hát az ágak takarása, meg a napsütés hiánya...

Egyszercsak egy kisebb csapat őszapó is megjelent előttem. A gyors mozgású, ide-oda rebbenő madarakat nem könnyű fotózni, egy pillanatra azonban szerencsém volt:

Már visszafelé ballagtam, amikor harmadik rigófajunk is előkerült. A léprigó téli vendég nálunk, én szinte mindig a fák legmagasabb csúcsán látom, ezért nem könnyű fotótéma. Most sem lett tökéletes a felvétel, de azért jól felismerhetőek a faj tipikus bélyegei:

Nem sokkal később egy alacsonyabb fára szállt át a madár, és ha huzamosabb ideig ott is marad, talán még jó kép is készült volna róla.

Így azonban csak ennyire futotta:

(Azért nem voltam csalódott: igazi téli felhozatal volt ma Bocskaikertben, egyedül csak a fenyőrigókat hiányoltam.)

Kitartó sirályok

A korábbiakhoz képest már "régen" látogattam meg a szeméttelep melletti vízállást Debrecenben. A mai szombaton is inkább hósármányokat, téli kenderikéket kerestem volna szívesebben a mikepércsi, sárándi szikeseken, de mivel időm sem túl sok volt, meg benzin sem sok van már a kocsiban, ezért közelebbi úti célt kellett választanom.  Mivel jó kis fagy volt, abban is reménykedtem, hogy Debrecen téli oázisa, a Tócó is szolgál majd valami meglepetéssel. A patak medréből azonban csak 2-3 erdei cankót sikerült felriasztanom, más érdekesség nem akadt. Jó 50-60 példány kenderike viszont akadt a part menti fákon, bokrokon, a velük való találkozás azért nem olyan gyakori, mint azt gondolnánk. 

(Legalábbis én nem mindennap futok bele a seregükbe.) Álljon itt egy kép egyikükről:

A vízállás teljesen be volt fagyva, ennek ellenére pár száz sirály még mindig kitart itt. Főleg kisebbek, de azért akadtak sárgalábúak is:

Jó, amikor több sirályfaj is látszik egyetlen képen. Itt például három faj is van egyszerre, a méretbeli különbségek is határozottan kivehetők:

Hogy ez a sárgalábú sirály nem mumpszos, azt rögtön gondolhatja bárki. Valószínűleg túl nagy falatot nyelhetett le, de azon sem csodálkoznék, ha valami műanyag zacskó lenne a bűnös...

Talán oldalról még feltűnőbb:

Ezen a sárgalábú sirályon meg egy gyűrű is látszik. 

Itt ugyan feketének tűnik, de egy alumínium gyűrű volt rajta.:

Egy másik kép ugyanerről a madárról:

A hosszú, vékony csőr, a rózsaszínes láb és a viszonylag sötét szem nekem azt sugallja így együtt, 

hogy ezek pedig sztyeppi sirályok. Ellenvélemény?

Legyen azért egy immatur viharsirály is a kollekcióban. Nem jöttek korán, most már azonban jelentős számban vannak a debreceni sirályok között:

Fagyos reggel

Megjósolták a ma reggeli kemény hideget, ám itt, az ország keleti felére csak -5 C körül jövendöltek. Mivel tegnap még nem fagyott, bíztam benne, hogy még a fancsikai tavakon találok majd nyílt vízfelületet és akár még búvárral is összehoz majd a jósors. Bár ez utóbbi nem jött össze, mégsem bántam meg a mai fagyos kirándulást, mert számtalan élménnyel gazdagodtam.

Igazi, csípős reggel volt, szerintem -7 C körüli hőmérséklettel. De jól fel voltam öltözve, a kezdődő náthámnak meg még jól is esett az egészséges hideg. A teljesen felfagyott gáton kocsival is végig lehetett volna haladni, én mégis inkább kiszálltam, már csak azért is, mert az útszéli fasorokon százas madárcsapat nyüzsgött. A reggeli derengő fényben nem volt könnyű kiszúrni, hogy mik azok, végül mégis sikerült rájuk ismerni. Csízek voltak, de én még ilyen nagy csapatban nem láttam téli vendégeinket! Közben hollók károgtak mögöttem és a Panoráma út felett meg is láttam három példányt Mátyás királyunk címermadarából. Itt Debrecenben még ma sem számít gyakorinak a holló, ezért különösen örültem a velük való találkozásnak. 

Úgy tűnt, hogy a Fancsika I. teljesen jég alatt van. Itt-ott azonban akadtak még be nem fagyott vízfelületek. Az egyik ilyen, partközeli lihogón két kis vöcsök úszkált, és még a fotózkodás sem volt ellenükre:

Ahogy javultak a fényviszonyok, úgy sokasodtak a fotótémák: kárókatonák, búbos vöcskök, szárcsák kerültek lencsevégre, sajnos a nagy távolság miatt nem élvezhető minőségben. (De mivel ma nem hoztam magammal teleszkópot, ezért a határozásban legalább segítségemre voltak a dokumentum-képek.) Hamarosan a csízeket is sikerült megörökíteni:

A Fancsika II. ma is teljesen "madármentes" volt, néhány tőkés récét leszámítva. A tó tápcsatornáján viszont valami furcsaságot észleltem. A beeresztő nyílás előtt kb. félpercenként apró gejzírként bugyogott fel a víz.

 A part menti fűszálakra, apró növényzetre fröccsenő cseppek persze azonnal megfagytak, újabb fotótémát adva. Az alábbiakban néhány kép következik e furcsa "jégvilágból":

Hogy mi okozhatta a felbugyogást, a víz gáztartalma, vagy valami elzáródást okozó jégdugó, azt nem tudom. Ha sikerül, hamarosan felrakom még ide a telefonnal készült videót is, hátha valaki segít a kérdés megválaszolásában.

Gatyás ölyv és vörösnyakú vöcsök

A reggeli köd felszállta után a Tócó-Kösely menti tározó felé vettem az irányt. Bár jó hírek érkeztek a Fancsika felől - még itt a két sarki búvár, ráadásul esély van rá, hogy közelről is fotózhassam őket - ma mégis inkább a sárándi, mikepércsi határt választottam. Reméltem ugyanis, hogy a TKM tározón is felbukkan majd valami téli vendég, de nem volt ekkora mázlim... Errefelé különben hatalmas esőzés lehetett, mert a dűlőúton még gumicsizmában, gyalog is nehéz volt becaplatni. A vízen nem volt nagy élet, a kevés szárcsán kívül négy kárókatonát sikerült csak felzavarni.

 Íme egyikük:

A szürke gémek és a nagy kócsagok is kitartanak, most az előbbi fajhoz egy "illusztráció":

Bármilyen jó idő is van - talán ma utoljára... - kétéltűekre azért nem számítottam.

Ezzel a zöld levelibékával azért összefutottam:

Bár a barna rétihéja novemberben még nem ritkaság, de már ritkábban bukkan fel a nádasok fölött, mint a nyári időszakban:

Gatyás ölyvvel viszont még nem találkoztam idén. Most jó nagy távolságról, de azért sikerült látnom egyet, és hogy a blogban is megörökíthessem a téli vendéget, egy dokumentumfotót is készítettem róla:

Nagy élmény volt megpillantani az alábbi madarat: Egy vörösnyakú vöcsök téli ruhában. Idén nem is költött a faj a tározón, nem is túl sokszor került elém. Még mindig bízom benne, hogy egyszer füles vöcsökkel vagy valamelyik búvárral is összeakadok majd itt, de egyelőre vele kellett beérnem. 

Azért november vége táján ő sem túl gyakori madár:

A Városréten a közelben legelésző birkák adtak még némi fotótémát, hogy aztán a sártengeren újra átvergődve véget vessek a mai madarásztúrának. 

Érdekesség, hogy nagyon kevés a tavakon a réce (fajszámban és összmennyiségben is) valamint az, hogy ezúttal egyetlen egy libával sem találkoztam.

Harkályok,csuszkák, fakuszok

Ha egész nap a számítógép billentyűit verjük és viszonylag monoton munkát végzünk (mondjuk könyvek beleltározását és adatbázisban való rögzítését), akkor azért délutánra már meglehetősen zúg a fejünk... Jó, ha a munkaidő után van lehetőség arra, hogy egy kicsit szabad levegőre menjünk, lehetőleg olyan helyre, ahol még madarak is vannak. Nekem szerencsém van, tudtam egy félórás sétát tenni a közeli erdőben. A sár ugyan nem könnyítette meg a dolgomat, de így is érdemes volt kimozdulni, mert a késő délutáni fényben is rengeteg madár mozgott. Fekete rigók, kék- és széncinegék, fakuszok, csuszkák sürgölődtek mindenütt, sőt, még egy egerészölyv is előkerült. A süvöltők is egyre-másra füttyögtek, most azonban egy tojó került csak elém:

Egy nagy fakopáncsot viszont egész sokáig tanulmányozhattam és fotózhattam. Az alábbi, kinagyított képen jól látszik a harkályok speciális lába, ahogy két ujjuk előre, kettő pedig hátrafelé fordulva biztosítja a kapaszkodást:

Kár, hogy a fény már fogyóban volt, a lehetőségekhez mérten azért nem lett ez sem rossz felvétel:

A fotókon természetesen egy hím nagy fakopáncs látható. A piros tarkója elárulja a "nembeli hovatartozását".

Daruvonulás a Hortobágyon

Ma délután az MME támogatásával elvihettük a madarász sulis gyerekeket egy igazi hortobágyi darunézésre. Az előjelek ugyan nem voltak a legjobbak (egy hónappal voltunk az ideális időpont után, ráadásul az időjárásban sem lehettünk biztosak), végül minden ideálisan alakult. November közepén szokatlanul enyhe és verőfényes időben mentünk a debreceni madarász sulisokkal együtt Angyalházára, ahol még elég nagy darumozgás volt. A gyepeken éjszakázó darvak rendre húztak befelé fölöttünk, így közelről is megcsodálhattuk e nemes madarakat:

Persze a krúgatással, a fiatal madarak "csipogásával" kísért hangverseny, a folyamatosan behúzó darvak látványos seregével adták meg az igazi, csak terepen átélhető hangulatot:

Örömmel nyugtáztuk, hogy a reméltnél is jobban alakult a mai délután és senkinek sem kellett csalódnia.

Közben a figyelmesebbek még karvalyt, kis sólymot, egerészölyvet is láthattak, meg kisebb nagy lilik csapatok is színesítették a a "kínálatot". Érdemes volt a távcsöveket és a teleszkópot is használni:

Ahogy a nap kezdett lefelé menni, úgy volt egyre nehezebb a fényképezés, de úgy vált még szebbé és festőibbé a pusztai alkonyat:

Azért a lemenő nap vörösében volt a legszebb látni a darvakat. Még egy ilyen, dokumentum jellegű fotón is jó visszaidézni a naplementekor húzó madarak látványát. De akik mindezt "élőben" láthatták, azok  egy életre szóló élményben részesülhettek. Köszönet még egyszer a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, hogy mindezt lehetővé tette a számunkra!