2010. július 29., csütörtök

Abádszalóki hajóúton


Ma reggel sarudi szállásunk udvarán Dorkával és Blankával kimentettünk egy barna ásóbékát, aki örömében boldogan kaparta el magát a kerti földben: 


Szerettünk volna végre a Tisza-tavon egy hajókirándulást tenni. Két napunkba telt, mire kinyomoztuk, hogy Abádszalókon ilyesmire van lehetőség, de a nagy hullámzás miatt erre még várni kell, sőt megtudtuk, hogy  ha nincs elegendő vendég (min. 6 fő, de max. 12), akkor szintén nem biztos a hajó indulása. Ma megkíséreltük a lehetetlent. és szerencsénk volt. A délutáni fények csodálatosak voltak, ezt a sárgalábú sirályt sikerült megörökíteni először:


Az éppen nem működő vízisí-pálya is remek sirályvártának bizonyult. Sőt, igen messziről még egy etető csért is sikerült megfigyelnünk:


Azért a dankák voltak a leggyakoribbak, egy-egy küszvágó csér csak ritkán keveredett közéjük:

De a madarakon kívül a tájat is érdemes volt szemmel tartani. Az abádszalóki öbölnek tényleg van egy kis "Balaton" hangulata:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése