Szerencsejáték

A lessátras fotózáskor sohasem lehet biztosra menni, a mai nap azonban többszörösen is igazolódott, hogy milyen sok múlik a szerencsén. Az tény, hogy nem terveztem meg ezt a délelőttöt... Tegnap este döntöttem el, hogy a TKM-tározó zátonyait veszem célba, limikolákat keresve. Bár a múltkor nem volt itt túl sok partimadár, azért reménykedtem, hogy azóta megváltozott a helyzet. (1. bizonytalansági faktor...)az órát, m

Nem állítottam be az órát, mégis felébredtem 4:40-kor. (Pedig most fatalista voltam: ha elalszom, legalább kipihenem magam. Felébredtem, így aztán nem volt visszakozz...)

A zátonyos tóig így még napkelte előtt odaértem, ám a neheze csak most jött. Hogyan jutok be az iszappadig? A medence szélén ugyanis víz vagy/és sűrű gyékény és nádrengeteg állta utamat. Gyakorlatilag ott álltam a lehetőség előtt és már majdnem úgy nézett ki, hogy meghiúsul az egész, mert erre az "apróságra" nem gondoltam. Van ugyan még ésazkabbra egy zátonyos medence, ám abból az irányból már hangos puskalövések jelezték, hogy a vadászok sem tudtak aludni. (A fene a jó dolgukat...)

Végül kinéztem egy olyan részét a tónak, aminek a szélén csak sűrű növényzet volt, de mély víz nem. Aki próbált már hátizsákkal, állvánnyal és lessátorral felcuccolva átvágni egy gyékényes/nádas vegetáción, az tudja, milyen kellemes lehetett. Aki nem, az meg képzelje el! 

Végre sikerült átvergődnöm a növényzeten, ám az iszap itt nem is volt olyan száraz, mint gondoltam. A cuppogó, ragadó gumicsizma, ami minden lépés után egyre nehezebb lett, nem fokozta a komfortérzetemet...

Aztán csak eljutottam a szárazra, de ez a hely nem úgy tűnt, mintha madarak kedvence lenne. Sem tollak, sem fehér "meszelések" nem árulkodtak arról, hogy itt nagy nyüzsgésre számíthatnék. Mégsem tehettem mást: maradtam. Egy nem túl közeli guvaton kívül (még kevés fényben) nem is akadt fotózni való:

Közben telt-múlt az idő, és élményt csak a sátram fölött átrepülő nyolc holló látványa nyújtott. Fél nyolckor úgy döntöttem, hogy itt semmi jóra nem számíthatok már: összecuccolok és "dolgavégezetlenül" hazamegyek. A sátorból kibújva viszont észrevettem, hogy a növényzet szélén elég "kemény" az iszap ahhoz, hogy átgyalogoljak egy nagyobb iszappadra. (A reggeli cihelődéskor ez még megközelíthetetlennek tűnt...)

Mivel már teljesen világos volt és ragyogó napsütés, a "költözéssel" sikerült innen is minden madarat (bíbiceket, füstös cankókat, havasi partfutókat) felzavarnom. Nem sok esély volt arra, hogy a hátralévő egy órában bármi is visszajöjjön, pláne, hogy a viszonylag nagy felületű zátonyon pont a sátram elé. Alig telt el azonban pár perc, és látogatóim érkeztek. Havasi partfutók. Előbb kettő, majd öt, aztán nyolc, végül már tizenegy példány szedegetett nem messze a leshelyemtől. Sajnos e faj mozgására jellemző, hogy a madár a csőrét rendkívül gyorsan - mint egy varrógép - szurkálja az iszapba, így nagyon nehézzé teszi a fotós dolgát. 1/1500, sőt 1/2000 másodperces záridővel próbáltam elcsípni a pillanatot, de hiába készíthettem számos felvételt a madarakról, az otthoni elemzés során egyetlen olyat sem találtam, amire azt mondhatnám: MEGÉRTE!

Íme a kollekció legjobbjai (bár mindenképp lehetett volna MÉG jobb az egész...) 

Szóval a mai nap egy igazi hazárdjáték volt. Amikor már azt hittem, vesztettem, akkor kezdtem újra nyerésre állni (legalább partfutókat fotózhattam), de végül nem lehettem maradéktalanul elégedett... Arra mindenképpen jó ez a gyűjtemény, hogy lássák: milyen változatos megjelenésűek lehetnek e faj képviselői: 

A leshely "helye":