Ahogy legutóbb említettem, Tardon nyaraltunk a héten. A Vikhanci-ház jó választásnak tűnt. Szépen berendezett szobák, nagy füves udvar egy hatalmas diófával, mászókával, hintákkal és homokozóval. Ez utóbbi kellékeknek természetesen Dorka és Blanka örültek legjobban. A környék madárvilága is igen ígéretesnek mutatkozott. Egyik reggeli sétámon hamvas küllővel találkoztam, gyakori volt a tövisszúró gébics, a vadgerlék és gyurgyalagok hangját pedig állandóan lehetett hallani. Csütörtök délután a gyerekekkel a régi pincesor melletti úton gyalogoltunk fel a dombtetőre. A délelőtti esőzés után rendkívül fülledt idő és sár fogadott bennünket, de biztos, ami biztos, a teleobjektívet felraktam a gépre. És milyen jól tettem! Két sötét, nagy termetű madár repült "ránk" aránylag alacsonyan. A félellenfény kicsit erős volt, de folyamatosan próbáltam megörökíteni az egyik madarat. (A másik közben messzebb keringett.) Közben persze nagy volt a dilemma, hogy madarásszak vagy fotózzak... Ha a távcsövet használom, nem tudok fényképezni. Fotózás közben meg nem a faj bélyegeire koncentrálok, hanem arra, hogy minél többet kihozzak az adott körülményekből. Szóval a gépnél maradtam, így utólag határoztam meg a fajt: Parlagi sas! (Valószínűleg a másik is az volt, termetre, tartásra, alakra legalábbis teljesen hasonló benyomást keltett a helyszínen.)
Az örök elégedetlenség persze nem hagyott nyugodni: mi mindent ki lehetett volna hozni ebből a képből, ha nem ellenfényben kell fotóznom! De ez már csak így van: az egyik nap a túl kevés, máskor meg a túl sok fény a gond. Azért az úton molyoló gébics még így is hangulatosra sikeredett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése