2009. december 26., szombat

Tavaszi tél vizet áraszt

Karácsony másnapján eljött az idő egy kis madarászatra. Az enyhe időben a cél a Tócó-Kösely menti tározó volt. Szinte hihetetlen, hogy néhány napja még komoly fagyban és hóban gyalogoltam volna ugyanitt, ma meg mindenütt kora tavaszi jellegű vízállások fogadnak. No meg a sár, amin még elég könnyen átvergődöm a gumicsizmában. A Városréten 9 nyári lúd is elém kerül, a tározó felé közeledve meg egy csapat nagy lilik is átrepül felettem. Mindig kíváncsian szemlélem őket, hátha akad közöttük egy vörösnyakú lúd. A ritka fajból mostanában a Hortobágyon igazi rekormennyiséget számoltak, de a megye más pontjain is elő-előkerültek kisebb csapatai. Nekem azonban nincs most szerencsém, de azért a lilikeket sikerül megörökíteni:
A tározó felől már hangos hápogás jelzi: felolvadt a víz. Nyoma sincs jégnek és hónak, a tavakat pedig - akárcsak ősszel - újra elfoglalták a madarak. Talán csak a felhozatal gyengébb: a tőkés récék ezres csapataiban mindössze néhány fütyülő- és csörgő récét fedezek fel. Még szárcsa is alig akad. Álljon itt egy tőkés röpkép a mai nap emlékéül:
Láttam még egy kék galambot, ami igen ritkának számít errefelé. Egy tojó kékes rétihéja is megörvendeztetett, majd a fenyőrigók többszázas csapata. Ami még izgalmas volt, az a 12 bütykös hattyú, amelyet meg lehetett figyelni a tározón. Két pár három, illetve öt fiatallal alkotta a "tömeget". Egy fotóra azonban nem fért fel a tucatnyi madár, álljon itt hát a nagyobb család:

2009. december 21., hétfő

Oázis a fagyban

Az igen kemény fagyban azt hihetnénk, hogy nem találkozhatunk áttelelő madarakkal. (Csak azokkal, amelyek egyébként sem számítanak vonulónak.) Éjjel például -19 Celsius fokot mértek Debrecenben, de amikor 8 óra után a Tócó Vértesi úti szakaszához érek, még mindig kemény fagy fogad. (-11 C) Itt azonban egy különleges élőhelyet találunk télen, hiszen a szennyvíztisztító "jóvoltából" a patak ezen szakasza nem fagy be, menedéket nyújtva számos madárfajnak. A hóban a Tócó partján sétálok észak felé, és nem győzöm a madárfajokat feljegyezni. Rögtön egy csapat seregély a túlparti fákon. Vannak vagy ötvenen, időnként le-leszállnak a vízhez is, majd ismét az ágakra.
Aztán a szeméttelep varjúi méltatlankodnak valamin: Egy kékes rétihéja hímet űznek, hajtanak jó messzire. Sajnos nem felém, így csak egy távoli képen sikerül dokumentálni a Debrecenben ritkán megfigyelhető fajt:
A kékes rétihéja persze téli vendég, megjelenése nem rendkívüli, legfeljebb örömteli. A fütyülő réce azonban el szokott tűnni a fagyokkal, ez a példány meg úgy tűnik, itt a Tócón akar telelni!
Az erdei cankók már-már megszokottá válnak ilyenkor télen a Tócó mentén, egyikükről sikerül most kissé közelebbi képet is készíteni.
Nem könnyű a fotózás, mert a víz fölötti párafelhőt a szél rendre függönyként sorolja az objektív és a téma közé. Sok "fátyolos" kép között egy-egy "napsütéses" is akad azért. Még a cankóval bíbelődöm, amikor észak felől legalább kétszáz sötét madár közeledik. Messziről libásnak tűnnek, de gyanús, hogy nem hallani a hangjukat. A távcsőbe pillantva kiderül az oka is: ezek nem libák, hanem kormoránok! Sajnos csak későn kapok észbe, így a nagy tömeget nem sikerül dokumentálni, csak néhány példányt belőlük. (Pedig még átrepülve sem sok adat van Debrecen területéről e fajból!)
Aztán a legszebb élmény a mai napon. Ez a sárszalonka egészen sokáig hagyta magát fotózni. Csak a párafelhővel kellett megküzdeni, meg az időnként elbújó nappal. Végül mégiscsak sikerült egy elfogadható képen megörökíteni a fajt, amellyel korábbi teleken egyáltalán nem találkoztam még. Mindent összevetve, megérte a reggeli kitérő, meg a majdnem lefagyott kezem. Egy igazi oázisban járhattam ma reggel!

2009. december 14., hétfő

Napsütésben

Annyi borongós, felhős nap után ma reggel végre kisütött a nap. A Tócó parton gyalogoltam a Vértesi úttól a Szikgátig, és közben a jó fényeknek hála, még exponálni is érdemes volt. Ez a tőkés réce volt az első fotóalanyom: Közben innen is, onnan is havasi pityerek rebbentek fel, a napsütésben még a korábbiaknál használhatóbb képet is sikerült az egyikről készítenem:
Már a pityerek száma is örvendetes volt (erősen alábecsülve is legalább 7 példány mozgott), majd jöttek az erdei cankók: 18 példányt számoltam meg, és ez is csak egy minimum mennyiség. 15 egy csapatban repült fel a közeledtemre, ami nem semmi látvány volt így decemberben... (De ezt megörökíteni sem tudtam, olyan gyorsan történt...) Viszont ez a zöldike hagyta magát fotózni:
Miközben figyeltem, meg a pityereket lestem, a Tócó szikgáti hídjához közel egy bokron valami vöröses mozdult. Nem is egy, hanem mindjárt két házi rozsdafarkú került rövidesen elém. Helyesebben az egyik nem nagyon bújt elő a gallyak mögül, csak a vöröses farka villant meg többször. A másik azonban egészen fotogénnek mutatkozott. Viszont én még ilyen "maszkos" rozsdafarkút soha nem láttam. (Áttelelőt már igen.) Akárhogy néztem azonban a határozót, a "Zorrós" külsőtől eltekintve mégiscsak "rendes" rozsdafarkú volt.
A decemberi napsütésben mindenestre szépen mutatott a télire itt maradt madár:

2009. december 8., kedd

Hegyi billegető (meg sirályok...)

Felületes szemmel és nagy távolságról nézve még olyan fajok is könnyen összekeverhetők, mint a viharsirály és a sárgalábú sirály. Álljon itt mindkét fajból egy-egy példány (ha már ma reggel így álltak, amikor néhány fotót készítettem róluk...) A csőrvastagság, a fej alakja akkor is segíthet, ha a madár nagysága vagy a színezete megtévesztene.
Egyébként ma is több ezer sirály verődött össze a vízálláson, hozzájuk társulva pedig az elmaradhatatlan szürke gém is. "Életkép":
Hogy a tollazat színezete milyen különböző lehet ugyanazon faj esetében is, arról gyakran megfeledkezünk. És nemcsak a különböző szögből eső fény miatt, mint ez a kép bizonyítja. Két viharsirály látható a fotón, a távolabbi olyan sötét hátú, hogy messziről is feltűnt. (És bizony egy 7X50-es kézitávcsőbe erősen meresztenem kellett a szemem, hogy vajon nem-e valami ritkább faj került elém. Itt azonban jól látszik, hogy ez is egy "rendes" viharsirály:-)
Az autóhoz visszatérve a Tócó medre felől hirtelen ismerős hangot hallottam: egy hegyi billegető szólt. Ezúttal sikerült közelebbről is lefotóznom a vendéget, egyszer talán még napsütésben is lesz hozzá szerencsém...

2009. december 7., hétfő

Nem csak a subadultaké a világ...

énekelhetném Aradszky Lászlóval, ha nem jönne ki a könyökömön ő is, meg a dala. Pedig a szeméttelepen tényleg poroszkál néhány korosztály, akárcsak az unalomig elcsépelt slágerben. Legutóbb a sárgalábú srály legjellemzőbb téli generációit mutattam be, a mai fotózáson meg a sztyeppi sirály eltérő korú példányai kerültek lencsevégre. Itt van mindjárt egy második teles egyed.
(Larus cachinnans, 2nd winter):
Harmadik teles: (Larus cachinnans 3rd winter:)
És végül egymás mellett egy első teles és egy öreg sztyeppi sirály.
(A juvenalis cachinnans with an adult):
Számomra az az igazán érdekes, hogy a sztyeppi sirályok esetében az öreg példányokra sem jellemző a sárga láb. Korábban ugye ezt a fajt is sárgalábúnak nevezték, még korábban pedig ezüstsirálynak tartották a cachinnans, a michehallis, az argentatus taxonokat egyaránt. Mindenesetre lassan kezdem kapisgálni a különböző fajok közötti különbséget, ahhoz képest pláne, hogy két hónappal ezelőtt hogyan álltam a sirályhatározásban... De azért nem fogom elbízni magam, főleg, hogy pár napja egy másodéves michehallis fogott ki rajtam, egyszerűen nem tudtam hova tenni. A birdingen persze most is akadt, aki segített, köszönet neki. (Annyira kicsinek, de ugyanakkor vastag csőrűnek tűnt a madár, mintha vihar- és sárgalábú sirályokból gyúrták volna össze szegényt.) Lásd itt:

http://www.birding.hu/forum.do?method=view&temaId=8

2009. december 1., kedd

Sirály!!!

Modern kiszólással - és felettébb találóan - így jellemezhetném a mai kiruccanásomat. (Bár helyesebb lenne időnként kirohanásról írni, ha ez a szó nem lenne többértelmű és félreérthető.) Szóval a borongós, felhős idő ellenére úgy döntöttem, hogy ránézek a sirályokra megint. A múlt héten ezt kétszer is megtettem, készült is pár jól sikerült fotó, különösen a tömegekről, de annyira sirályossá vált már ez a blog, hogy nem akartam ezzel is fokozni az egyoldalúságát. Ma reggel viszont sikerült két heringsirályt is lencsevégre kapnom. Sajnos a napsütés nem segítette a munkámat, ráadásul elég távol is voltak a madarak. Az egyik ráadásul azonnal gyanús volt, a háta szemmel láthatóan világosabb árnyalatú volt és nem fekete, mint a névadó fuscusnak.


Íme:
Ugyanez a példány "hátulnézetben":

Arra már Kókay Bence hívta fel a figyelmemet, hogy valószínűleg ez a másik egyed is világoshátú. Bevallom, első pillantásra én elsikkadtam volna fölötte, de ha összevetem ezt a képet a korábban ugyanitt fotózott heringsirályokkal, akkor azért nekem is feltűnik a különbség.
A világoshátú heringsirály (Larus fuscus intermedius/graellsii) a névadó heringsirály egyik alfaja. Hogy a kettő közül melyik azt még a szakemberek is nehezen mernék eldönteni, így hivatalosan is ezzel a furcsa, "köztes" névvel illetik a madarat. Így lett sirály a mai reggel, hiszen egy ritka madárvendéggel találkozhattam. Ha még a nap is sütött volna...



2009. november 19., csütörtök

Korosztályos probléma

No nem a közkeletűen "GENERATION GAP"-nek nevezett gondot kívánom boncolgatni az alábbiakban, inkább arra próbálok utalni, hogy milyen gondot okoz néha egy-egy sirályfaj beazonoítása. A helyes azonosítás alapja pedig a jó korhatározás. A mai napon reggel mintegy háromnegyed órám maradt, hogy valami értékelhetőt "szedjek össze" a szeméttelepen. A következőket sikerült "guberálni":
Első teles sárgalábú sirály (Larus michahellis):

Második teles sárgalábú sirály:
3. teles sárgalábú sirály:


És egy öreg téli ruhás (ugyancsak michahellis):

Most jut eszembe, hogy ma már a guberálókat sem guberálóknak nevezi a hivatalos szakma, hanem szelektív utóválogatóknak. Így még inkább rokon szakmát űzök, hiszen a ma fotózott sirályokat csak az otthoni átvizsgálás során tudtam tüzetesebben szemügyre venni. Akkor derült ki, hogy a legfontosabb korosztályokat a most leggyakoribb nagysirályból (Larus michahellis) mind sikerült megörökítenem.

Ja igen: a legutóbb látott, fogságba esett sirályt már nem találtam ugyanott. Vagy predátorra akadt, vagy - amiben bízom - sikerült megszabadulnia a kolonctól.

Bizonyára nagyon sokan kíváncsian várták, hogy lesz-e lottónyereményem. (A péntek tizenharmadikán megtett szelvényen). Nos, bármilyen meglepő, nyertem. Hogy akkor miért nem valami egzotikusabb helyről szólt a jelen bejegyzés, ahogy azt ígértem?

Én igyekeztem, de a kettesre kifizetett 1500 forintból csak erre futotta. No, majd legközelebb:-)

2009. november 13., péntek

Péntek tizenharmadika

Nem hiszek a péntek tizenharmadika babonájában. Legalábbis abban nem, hogy szerencsétlenséget hozna. Nem szoktam lottózni sem, de ma azért vettem egy szelvényt... (Ha legközelebb valahonnan az északi madárhegyek tájáról, esetleg a trópusok gazdag madárvilágáról olvasnának beszámolót a blogomban, akkor tudhatják: jó számokat ikszeltem:-)Munka után egy szűk félórám maradt, így ismét sirályozni mentem. Sajnos szinte egyből felrebbent az egész csapat, ami már nem először fordult elő mostanában. Túlságosan zavartnak tűnnek most itt a madarak - korábban alig-alig figyeltek fel a közelben ballagó vagy ácsorgó ember(ek)re. Most azonban hamar ez a kép fogadott: Érdekes módon még mindig viszonylag kevés a viharsirály. Ez a második teles példány azért lencsevégre kerülhetett. Jól összehasonlítható a mérete a dankasirállyal.
A fények gyorsan romlottak. A röpképeket így nem is erőltettem, de azért, hogy ez sem maradjon el, álljon (repüljön) itt egy fiatal sárgalábú sirály:

A vízállásról minden sirály felrebbent, egy öreg sárgalábú azonban rendületlenül maradt. Furcsálltam a dolgot, de kihasználtam a lehetőséget és a lemenő nap fényében próbáltam minél közelebbi képet készíteni róla:

Aztán kiderült a "bátorság" oka. Valami madzag vagy drót volt a lábára akadva, ami mindannyiszor visszarántotta, amikor szerencsétlen fel akart szállni a vízről:

Sajnos esély sem volt, hogy segítsek rajta. A nagy tócsa közepén volt a madár, a mostani esők után meg úgy megnőtt a vízsszint, hogy a gumicsizma nemigen lett volna elég, hogy eljussak a madárig. Így csak abban bíztam, hogy végül csak sikerül szárnyra kapnia és előbb-utóbb megszabadul a béklyójától. Akkor nem hoz neki végzetes balszerencsét ez a mai nap...




2009. október 31., szombat

Ahol a madár sem jár...

Egy hete úgy éreztem magam, mint a népmesékből ismerős mondás szerint: ott jártam, ahol a madár sem... A Tócó-Kösely menti tározót kerestem fel akkor, de madarat alig találtam rajta. Csak a két hattyúcsalád jelentett némi életet egy héttel ezelőtt, úgyhogy meglehetősen csalódottan távoztam.
Ma már egy fokkal jobb volt a helyzet, a Városrét felől rögtön süvöltők hangját hallottam, majd az út menti ezüstfákon őszapók tűntek fel:
A tározó megmaradt zátonyain csak néhány szarka keresgélt, nagyon távolról egy pityert is megpillantottam, de olyan messze volt, hogy képtelen voltam határozni. Viszont feltűnt a vízen egy "szelídnek" tűnő liba. Előbb csak jókora távolságról, később közelebbről próbáltam lencsevégre kapni a fiatal liliket. Sérültnek, betegnek gondoltam, egészen közelről fel is tűntek a vérnyomok a csőrén és a fején:
Valószínűleg egy vadász áldozata lett... A vízből "kiszedni" nemigen tudtam volna, sebzetten viszont nem sok esélye maradt szegénynek a túlélésre... Én szerencsére ma egy vadásszal sem találkoztam, ennek ellenére meglehetősen szegényesnek tűnt a tározó madárvilága. Az egyik hattyúcsalád (az egyfiókás) hamar előkerült megint, ezúttal jó fényben:
Vagy ötven tőkés réce mellett kb. egy tucat fütyülő réce mutatkozott még:
Ezzel csaknem ki is merült a tórendszer madárfaunája a mai napon. Egy téli ruhás kis vöcsköt és kb. 15 szárcsát leszámítva. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gátőrháztól északra található tavakat nem volt időm bejárni. Talán ott gyülekeznek a vízimadarak? Egy 40 példányos lilikcsapat is átrepült fölöttem, sőt a tározótól nyugatra zállt le táplálkozni.
Végül jobb híján újra a hattyúk kerültek lencsevégre. A hatfiókás család is felbukkant, jól láthatóan ezek a fiókák már sokkal nagyobbak és világosabbak, mint a korábbi képen mutatott példány:
Távolról talán megtévesztő lehet a fehér madáron mutatkozó fekete folt. Ez nem más persze, mint a hattyú lába, amit tollászkodáskor előszeretettel emel különleges pozíciókba:

2009. október 30., péntek

Amikor nem jön össze semmi...

Ha a címbeli megjegyzés kissé túlzó is, azért nem sok madarászélményben volt ma részem. A Vekeri tónál tett családi kirándulás során a szedegető mezei verebek kerültek fel csak a képgyűjteménybe:
Ebéd után a szeméttelepre ruccantam ki. Mozogtak ugyan a sirályok, de előbb egy guberáló, majd az őt zavaró és hangosan ugató kutya zavarta el a madártömeget. A fény gyorsan fogyott, 16 óra után már a nap is lemenőben volt, úgyhogy csak egy jó félórát tölthettem a madarak figyelésével és fényképezésével. Nem sokat láthatott az a madarász "kolléga" sem, aki a túloldalról próbálta szemlélni a sirályokat. Három képet azért feltettem, mert repülő madarak azért akadtak még egy darabig.
Ez a fiatal sirály nekem cachinnansnak tűnik a csőre alapján: (Ha más véleményen van valamelyik blogolvasóm, akkor kíváncsian várom a javaslatot:-)
Az alábbi példány pedig egészen "heringsirályosnak" tűnik- Még utána nézek a szakirodalomban és majd kommentálom a saját feltételezeséemet. De ha más fűz hozzá megjegyzést, annak még inkább örülnék...

2009. október 21., szerda

Amikor minden összejön

Biztos ami biztos alapon odakészítettem ma a fényképezőt a táskámba. Bár borult volt az idő, reménykedtem, hogy nyolc és kilenc óra között kisüt egy kicsit a nap, no meg abban is bíztam, hogy lesz fotóznivaló is. No, nem kellett csalódnom.
A szokásos helyen ilyen látvány fogadott:
Most jött volna jól a teleszkóp, de azt már igazán nem akartam magammal cipelni, hogy aztán egész nap a munkahelyen meg a vonatozás során ügyelnem kelljen a drága holmira. Maradt a kézitávcső meg a szemmeresztgető fotózás. Sokáig csak a röpképekkel próbálkoztam - meglepően sok öreg és subadult madár volt most a levegőben a három nappal ezelőtti állapotokhoz képest. Aztán egyszer a földi tömegből is sikerült kiszúrni valami érdekeset:
Egy öreg heringsirály! A körülötte ácsorgó egyéb sirályok egy idő után felkerekedtek, de a fekete hátú vendég még bírta egy darabig:
Végül ő is szárnyra kapott, de nem sikerült elég rövid idővel elkapnom, így a röpkép már nem sikerülhetett. Azért a szárny alsó mintázata (és kontrasztja) így is jól látható:
Egy adult sárgalábú sirályt azért már élesebben sikerült elcsípnem: (Csak hogy gyűljön a kollekció sirályokból:-)

2009. október 18., vasárnap

Első telesek

Megfázásból (influenzából?) lábadozva nem sokat törtem a fejemet a hétvégi vagy táppénz alatti madarászat lehetőségén. Most, hogy úgy-ahogy felépültem, viszont már igencsak kezdtem kíváncsi lenni, hogy mi lehet mondjuk a TKM-tározón. Na oda ma nem jutottam ki, ám délután legalább a szeméttelep felé elkanyarodtam. A sok eső után újra meggyűlt a víz a Tócó nyugati ágától balra (keletre) lévő lapályos területen. Rengeteg sirály is összeverődött itt, úgyhogy kedvemre fotózhattam. A borús, felhős idő ellenére háromnegyed óra alatt betelt a 2 Gbyte-os memóriakártyám. Később kiderült, hogy nem is hiába.
Az elmaradhatatlan michahellis (sárgalábú sirály) első teles tollakkal:
Ennél a dankánál sajnáltam leginkább a napsütés hiányát, hiszen aránylag közelről fotózhattam. Látszik, hogy ez is egy fiatal madár, a barna részletek a fedőkön árulkodók:
Aztán feltűnt az idei (ősszel) első viharsirály is. Szintén első teles tollazatban. Bevallom azért nagyon meresztettem a szemem - és kattogtattam a gépet - mert a madár telejsen magányos volt a sok nagy sirály és danka között, fajtársát nem láttam sehol. (A hazánkban még csak egyszer előfordult gyűrűscsőrű sirálynak innen a debrecnei szeméttelepről is volt már egy el nem fogadott adata, így különösen érdemes jól megnézni minden "hasonló" jószágot. Ez azonban boztosan viharsirály volt.)
A dankához képest azért egy érezhetően nagyobb termetű sirályról van szó, ez az alábbi összehasonlításon lemérhető:
És hogy miért érte meg sok képet készíteni? Mivel teleszkóp nem volt nálam, ezért alaposan átböngésztem a terepen készült fotókat. Ami otthon feltűnt, az a következő sirály (cachinnanshoz és michahellishez képes) sötétebb háta. A szegések, a finomabb csőr, a "piszkos" fej egy fiatal heringsirály felé vitt, amiben aztán mások is megerősítettek!
Ez az egészen sötét fejű szintén egy heringsirály első éves példánya:
Ez meg itt egy kolbászbőrt menekít éppen nagy boldogan... (Talán ugyanaz a példány, mint az első képen?)
Ez viszont biztosan egy harmadik egyed, így a ma délutáni kiruccanáson legalább három első teles heringsirállyal hozott össze a jósors!