2010. április 24., szombat

Kormos légykapó és hamvas rétihéja



A fenti képen látható kormos légykapó megadta a mai kiruccanás alaphangulatát. Szombat délután ismét a Tócó nyugati ága felől közelítettem meg a szeméttelep vízállását. Ez egyben a fajról az eddigi legjobb fotóm. Hogy a gólyatöcsről melyik, azt nehéz megmondani, mert elég sokszor fényképeztem már ezt a tetszetős madarat. És mégis, bármikor elém kerül, nem tudok ellenállni, egyszerűen FOTÓZNI KELL: 
Ezúttal már sirályok is akadtak. A tucatnyi danka között két elsőéves sztyeppi sirály mutatkozott. Utóbbiakról  több fotót is készítettem, hogy minden bélyeg jól látszodjon a határozáshoz:

Erősen figyeltem a billegetőket, hátha citrombillegetőre bukkanok, de ekkora szerencsém ma nem volt... Pedig sárga billegető azért került bőven:


A fenti képen a jobb oldali madár már a téglagyár egykori kubikgödreinél készült. Már régóta terveztem, hogy elnézek errefelé, most belefért még a kitérő. (Ráadásul éppen járható volt az agyagos dűlőút is. Egy nagyobb eső után nem érdemes próbálkozni autóval, mert lehet, hogy csak befelé lesz út... Ez saját tapasztalat:-)
A nap meglepetése is ekkor jött: észak felől egy hamvas rétihéja repült be elém. Nem sok időm volt, de sikerült elkapni legalább dokumentálási céllal a Debrecenben nem túl gyakran felbukkanó fajt:

Régóta szerettem volna már hantmadarat is fotózni: Most sikerült, igaz, reménykedem, hogy lesz majd ennél jobb is! (Például lesből:-)

2 megjegyzés: