2010. április 18., vasárnap

Szeszélyes április

A "kép szöveg nélkül" stíluson megpróbálok változtatni végre:-) Remek időben jutottam ki a sárándi határba. A sáron keresztül most sem mertem autózni, így gyalogosan sétáltam el a tározóig. A foltos nádiposzáta már nem volt számomra újdonság, de a azért örömmel hallottam az énekét. Még egy fotóra is futotta... 
A Városréten még egy mezei nyúllal is összehozott a sors, szerencsére elég közelről tudtam lencsevégre kapni a fülest:

A tározón öt búbos vöcsök (2 és fél pár), meg egy magányos vörösnyakú vöcsök okozott némi örömet.



Aztán jött a meglepetés. A bütykös hattyú ugyan már kétszer is költött a TKM tározón, ám már csak a fiókákat vezető szülők utaltak a fészkelésre. Ezúttal azonban a fészkét is sikerült kiszúrni:


Egy magányosan úszkáló dankasirályt is sikerült lefotózni, de nem sikerült dokumentálni az első fattyúszerkőket. (Pedig 3 is átrepült fölöttem:-) Sőt: egy kóbor fenyőrigó is átszállt később északi irányba a tározó felett.

A Városréten újabb meglepetés ért. Már épp azon morogtam, hogy nem lesz időm ránézni a tározó északi részére. (A nagy sár miatt ugyanis nem tudok autóval eljutni odáig.) Pedig a bütykös ásóludak nagy valószínűséggel most is ott tartózkodnak. Erre a Városréten a következő kép fogadott:


Még egy pár gólyatöcs is mozgott a réten, meg pajzsoscankók, réti cankók. Végül Mikepércsen letértem a tszútra, ahol a szikkasztón is láttam gólyatöcsöt. Ezúttal fotózható közelségben:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése