Mivel szerelőnél van a kocsi, kénytelen voltam egy közeli helyet kiszemelni madarász- és fotóstúrám célpontjául. A Tócóvölgy állomás környéke mindig jó választás, most sem kellett csalódnom. Bár még alig múlt 5 óra , a hőség máris "tapintható". A vasúti töltésen ballagok, innen jó fényben szemlélhetem a Peselő lapos élővilágát. A sínről egy hantmadár rebben fel, amott vörös vércse szitál, majd a töltés oldalából furcsa hangokat hallok. Hamarosan a hang forrását is megpillantom:
Nádirigó fióka. Most már persze könnyen mondom rá a fajnevet, de akkor, terepen ez okozott némi fejtörést. Sőt, még otthon, a képek elemzése közben is. Mert hiába pillantottam meg az etető szülőt is, eléggé "cserregősnek" tűnt az egyik fotó alapján. (Távcsővel meg nem tudtam jól megnézni a helyszínen... Végül tapasztaltabb madarászok is megerősítették, hogy nádirigókkal volt dolgom.)
A Gyékényes előtti távvezetéken kakukk fogadott: No nem sokáig, így ez lett az egyetlen valamire való kép, amit készíthettem róla.
Azért érdemes néha lefelé is pillantani, ha az ember madarászni indul. Ez a szalagos méhészbogár például kellemes színfolt volt a mai napon.
No de az igazi meglepetés csak ezután következett, a másik legelőn. (Amit nem egészen hivatalosan "Másik laposnak" is szoktunk nevezni.) Kék szamárkenyér! Az öldöklő aszat mellett egy újabb védett növényfaj a területen. Ráadásul elég mutatós is...
Visszafelé gyalogolva a vasúti töltésen egy bogáncslepke pihent. Nem ritkaság, sőt mostanában mindenütt felbukkanó pillangó, de azért egy fotót megért.
Mint ahogy az anyjához bújó kiscsikó is a Laposon, amit hazafelé tartva fényképezhettem le.Már nem is bántam annyira, hogy nem tudtam távolabbi úticélt találni magamnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése