Ezüstlile a tározón

Fél hatkor ébredtem fel. Elég sötét volt még ahhoz, hogy esetleg egy lessátras fotózást is megkíséreljek. Odaraktam hát a jó kis NDK-s ponyvámat, ennek előnye, hogy bármilyen ferde talajon fel lehet állítani. (az összecsukható, profibb lesátram igényli a sík terepet...) A múltkor a TKM-tározó északi részén találkoztam két fotóssal és magam is meggyőződtem arról, hogy a tórendszernek ez a része is jó a limikolákra. Ide készültem. Kezdett ugyan lassan világosodni, de bíztam benne, hogy még be tudok sátrazni. Ám a gátőrház előtt ismét ott állt a kocsi, amivel a múltkor a fotósok jöttek. Tehát megint dolgoznak - bosszankodtam egy kicsit -, de nem akartam megzavarni őket, így inkább dél felé vettem az irányt. Később kiderült, hogy nem döntöttem rosszul. Ilyen szép napkeltében volt rögtön részem:

Később kisebb darucsapatok is feltűntek, jobbára délnyugat felől bukkantak fel és a közeli szántókon szálltak le. A repülési útvonalba én is beleestem, és alig lett egy kicsivel jobb fény, már fotózhattam is:

Magán a tározón kevés madár mozgott. Füstös cankók, négy havasi partfutó, sárszalonkák. Aztán egyszercsak észrevettem valami újat. Ezüstlile! Nemcsak a tározón, hanem a Tócó-völgyben is új faj! No, ezt valahogy meg kellene örökíteni - gondoltam, de a madár igen messzire volt. Az egyik gáton egészen meg tudtam közelíteni, de itt meg a növényzet takart be:

Egyszer-egyszer felrebbent a lile, de mindig a ugyanarra a tóra szállt vissza, így próbálkozhattam nyugodtan. Igyekeztem minél több képet készíteni (kétszáznál is többet), hátha lesz közte egy-két jó. A nagy távolság és a manuálfókuszos objektív is nehezítette a dolgomat, sőt volt amikor félellenfényben látszott csak a madár. Végül ezek a fotók sikerültek legjobban:

Ezt a képet pedig a birdingre is feltöltöttem. A lehetőségekhez képest nem sikerült olyan rosszul:

Nem tudom, hogy az északi részen a fotósok hogy boldogultak, mindenesetre én nem bántam meg, hogy dél felé indultam:-)

Az első varjaktól a torkos sirályig

Ma délután ismét "sirályozni" akartam. A szeméttelep erre mindig jó terep, az első meglepetés azonban egy vetési varjú képében köszöntött rám. Ő volt az első idén Debrecenben. Lehet, hogy csak Hortobágyról kóborolt ide a több táplálék reményében:

A sirályok "szokásos" helye (a legyalult földplató) most azonban üres volt. Így röpképekkel kellett próbálkoznom:
"Öregebb" példányok szinte nem is voltak, ez az egy subad. példány került csak elő:

Remek fények voltak, ilyen napsütésben még az oly megszokott szarka is mutatós madárrá változik:

A dankasirályok közül egy torkos példányt is sikerült felfedezni. Meresztettem a szemem, hogy vajon mi lehet a csőrében, de nem sikerült tökéletes biztonsággal megállapítanom. Talán egy hal? Vajon a Tócóból fogta, vagy a szeméttelepen fedezett fel valami "hallerakatot"? Mindenesetre igen boldogan repült vele tovább...

Ezen a sirályon még agyalok, de szerintem ez inkább sztyeppi (cachinnans) és nem sárgalábú (michehallis). Ha szakértő nézi a blogomat, nyugodtan megcáfolhat... Mindenesetre a feje egész világos meg a csőre sem olyan hangsúlyos, mint a sárgalábúnak.

Tettem egy kitérőt a Lovász-zugi tározóhoz is, de ez csupán az átrepülő 22 példányos darucsapat miatt érte meg:

Halastavi kirándulás

A két ötödik osztályt vittük Margó kolleganőmmel a Hortobágyra. Az elején felmerült egy kis probléma, amikor kiderült, hogy a busz mégsem Debrecen felé jön, így nem tudok rá az újvárosi úton felszállni. Vonattal mentem hát ki a Halastóra, még épp időben, így én is utazhattam a kisvasúton. A zajos járműről madarászni nem lehet, a jelenlegi végállomásáról, a VI-os tó megfigyelőtornyából viszont annál inkább. Igaz, hogy a tó maga erős ellenfényben volt, de a nyári ludak szépen látszottak. Az átrepülők meg kifejezetten jó fényben látszottak:

A legizgalmasabb mégis a réti sasok megfigyelése volt - a gyerekeknek is: Ilyen közelről még bizonyára egyikük sem látta ezeket a fenséges ragadozókat:
A halastavi kiruccanás után Máta, majd a Pásztormúzeum és az Alkotóház volt a cél.

Billegetők, cankók

Ismét a Lovász-zugi tavakat vettem célba. (Ez fért bele reggel az időmbe.) Hiába meresztettem azonban a szemem, a tározón szinte semmi sem mutatkozott. Vagy a kaja fogyott el, vagy a limikolák találnak maguknak jobb helyet - nem tudom. Most is csak barázdabillegetők mozogtak a területen. Néhány példány a közeli bodzafán tollászkodott. Most hát ők lettek fotótémák.

És még egy:

A szeméttelep melletti Tócó-szakaszon, a keleti ágon meg erdei cankók jelentettek némi izgalmat. Őket is próbáltam fényképezni, de inkább csak úgy rutinból. Ennyi sikeredett: (A lest itt is a kocsi jelentette...)

A halászsastól a szalonkacsőrig

Reggel, amikor a Városréten leraktam a kocsit, reméltem, hogy egy jó kis madaras nap virrad rám. És lőn! Alig szálltam ki, amikor hat daru húzott ki a Tócó-Kösely menti tározóról. Ezek itt éjszakáztak! - konstatáltam magamban a nagyszerű tényt. Közben a Nap is felkelt, nem is akárhogyan:

Amúgy elég hűvös volt, az első órám meglehetősen fázósra is sikeredett. A tavon, ahol a leskunyhóm áll, most tizenegy szürke gém és négy kócsag tanyázott. Az iszapos zátonyon azonban semmi nem volt (néhány barázdabillegetőt leszámítva.)

Körbejártam hát a tavakat, és elő is került nemsokára a hattyúpár, hat, már "anyányi" fiatallal. A nyolc madár alig fért bele egy képkockába, amikor fotózni próbáltam őket:

Visszakanyarodtam az iszapzátonyhoz, és immár egészen jó fényben szemlélődhettem, sőt: hideg sem volt már annyira. Hirtelen a semmiből hét havasi partfutó került elő és szedegetni kezdtek. Füstös és pajzsoscankók is előkerültek, meg vagy tíz sárszalonka is feltűnt. Egyszercsak a levegőben egy sötét madár jelent meg igen messziről. A távcsőbe pillantva nagyon megörültem: halászsas! A második adata innen, ráadásul az előző alkalommal (tavaly) ugyanitt sikerült lencsevégre kapnom a faj egy másik példányát!

Sajnos, közleebb nem jött, a partimadarak meg nem nagyon gyűltek. Ez a foltos nádiposzáta viszont nagyon mutatós volt, le "kellett" fotóznom:-)

Úgy döntöttem, hogy még annyi belefér az időbe, hogy autóval Mikepércs felől a gátőrházig menjek, és ránézzek a tározó északi tavaira is. Útközben a Tócó partján ez a furcsa fácán fogadott. (Nyilvánvalóan egy fiatalból felnőttkori tollruhába vedlő hím.)

Persze volt öreg kakas is, és mivel azt hiszem, a blogomban még nem szerepelt róla kép, most rögtön pótolom a hiányt.

A tározónál két fotós sráccal találkoztam. Az egyik sekély tónál fényképeztek, mint mondták, nyolc havasi- és egy sarlós partfutó is eléjük került. Bár valószínűsítették, hogy amikor kiszálltak a sátrukból, mindent felzavartak, de azért csak ránéztem az általuk említett tóra. Egy pár fotót mégis készíthettem, ezen a képen például egy jó kis vegyes csoport látható: A réce mögött pedig ott a sarlós parfutó is, ezt azonban már csak itthon,a válogatáskor vettem észre!

Fotózás közben inkább a sárszalonkákra koncentráltam. Bár elég távol voltak, egy érdekes dolgot sikerült megörökítenem. Gyakran azt hinnénk, hogy a madarak csőre valami kemény, merev testrész. Pedig a partimadarak (köztük a sárszalonkák) tudják hajlítani is a csőrhegyüket, ami különösen érzékeny szerszám! Ezt én tudtam, de látni (pláne megörökíteni) csak most sikerült először:

Hétvégi sirályhatározás

Péntek kora délután munka után és ovi előtt volt még egy kis időm. Ezúttal a szeméttelep felé vettem az irányt. Szépen gyűlnek a sirályok, köztük sok "nagy" is. Fotóztam hát rendesen, teleszkóp amúgy sem volt nálam, így viszont megmaradt a felvételek, amiket utólag is lehet silabizálgatni. Gyanús volt, hogy nemcsak sztyeppi, hanem sárgalábú sirályok is kerültek elém, később a sirályhatározásban sokkal járatosabb személy is megerősített ebben. (Köszönet Daróczi Szilárdnak!) Sőt: gyakorlatilag minden fotómon Larus michahellis látható! Ezen magam is meglepődtem, de a tények azok tények.

Ennek a fiatalnak is jól látszik a gonysa (a csőr alsó részén lévő "kinövés"). Ez jó bélyeg, hogy elkülönítsük a cachinnans faj fiatal egyedeitől.

Sikerült egész csapatnyi "nagy" sirály lencsevégre kapnom. Szilárd megerősített abban, hogy ezek is mind a michahellis fajhoz tartoznak. (Nekem a bal felső sarokban lévő volt gyanús a kerekebb fejforma és a világosabb fej miatt. Szilárd azonban meggyőzött, hogy ez is sárgalábú.)

Röpkép és háttanulmány:

Körben dankák, a kép középső mezőjében egy fiatal és egy öregebb sárgalábú sirály:

És egy kivágás, amin jobban látszik a csőrmintázat:

Végül az ülepítőre is ránéztem, de limikolák most sem voltak: Ez a szürkegém viszont megörökítésre került:

Élő füst

Ez jutott eszembe, mikor ma reggel a Lovász-zugi tavak partján állva a távolban ezt a felhőt megpillantottam. Mint valami nagy füst, úgy gomolygott a levegőben. Persze seregélyek produkálták a nem mindennapi látványt. Mindig ámulatba ejtenek, hogy miképpen képesek egyszerre fordulni akár több ezren is. Azért közelebbről sem csúnya madarak. Egy kisebb csapatot a kocsi ablakából kaphattam lencsevégre.
Igaz, össze sem vethető a téli tollazatuk a nászruhával, de azért ez sem nevezhető közönséges öltözéknek. Madárfestők tudnának bizonyára arról beszélni, hogy milyen részletgazdag is egy ilyen "nyugalmi" ruhás seregélytollazat.

A fehér pettyeket a madarak hasán mindenki ismeri. De ki látta már a seregélyek hátát ilyenkor? Pedig érdemes közelebbről megnézni! Íme:

Érdekes módon partimadarak nem nagyon voltak. Egyetlen pajzsoscankó sem mutatkozott, réti cankóból is csupán egyetlenegyet találtam.
Két erdei cankó társaságában egy havasi partfutó azért előkerült. Nem is mutatnak rosszul így együtt:

Elég messzire voltak, de a havasi partfutóról sikerült egy kissé közelebbi képet is készítenem. Ennek sincs igazi fekete hasfoltja, de a mintázata mégiscsak segít a határozásban:

Limikolák nyomában

Már amúgy is tervben volt, hogy ma kilátogatok a Tócó-Kösely menti tározóhoz. Amikor pedig tegnap este megláttam a http://www.birding.hu-n/ oldalon, hogy 2 sárjárót találtak itt Emri Tamásék, nem volt kérdés a mai úti cél. Már reménykedni kezdtem, hogy végre én is láthatok egy igazi LIMIKOLÁT. (A partimadarak mindegyikét szokták limikolának is hívni, de a sárjáró tudományos neve valóban Limicola falcinellus:-) Kissé borongós reggel volt, sokat kellett várnom a jó fényekre. Addig is feszült figyelemmel pásztáztam a szokásos iszappadot, amin mozogtak is a partimadarak. Ezen a képen rögtön három faj is látható. A jobb oldali nagyobb termetű pajzsoscankó, előtte a jóval kisebb apró partfutó, tőlük balra pedig egy havasi partfutó látszik. Utóbbin talán megtévesztő lehet, hogy nincs fekete hasfoltja, de a sötét pettyek, a madár alakja és a csőre így is árulkodó: Telt-múlt az idő, amiből amúgy sem sok állt ma rendelkezésemre. A sárjárók nem kerültek elő, de öt parti lile azért igen. Három apró partfutó meg viszonylag közelről is megmutatta magát. Íme egyikük:
Néhány bíbic is leszállt a közelben. (Ej, ha most lessátorból fotózhattam volna...)

Minden madarat alaposan szemügyre vettem. A billegetők és a seregélyek is felkeresik ilyenkor a rovarokkal, férgekkel teli iszapzátonyokat, nemcsak a partimadarak.

Sajnos az idő megint vészesen fogyott. Egy kisebb kört téve az iszapos medrű tó körül azért a levegőben is akadt megfigyelnivaló. Ez a fiatal sztyeppi sirály volt az egyik. Már-már lemerült a fényképezőgép akkumulátora, gondoltam, még időben kicserélem .

És milyen jól tettem. Ez a vörös vércse épp a csere után "repült rám", és bár a teleszkóppal és állvánnnyal a vállamon nehezen tudtam exponálni (letenni nem volt időm), sikerült elcsípnem a pillanatot. (Milyen bosszantó lett volna, ha közben merülnek le az akkumulátorok!)

Megkerülve a tavat, a túloldalról, jobbról érkező fénynél is végigszemléltem a madarakat. A túlparton, ahol az imént még én álldogáltam, most egy fiatal őzbak vizsgálta meg a vadászok által korábban kiszórt takarmányt....

Emitt már nem került elő új faj, a remélt sárjárók sem. Egy havasi partfutót azért közelebbről is megszemlélhettem, a növényzet takarásából még fotózni is próbáltam. Azért összességében véve nem volt rossz ez a ma reggeli madarászat.

Az elmaradt ritkaságon már nem is bánkódom annyira, egyszerűen ráfogom a tizenharmadikára...