2011. március 13., vasárnap

Búcsú a téltől

Végre leírhattam a fenti címet! Legutóbb még korántsem volt biztos, hogy téllel vagy tavasszal folytatódik a hét, de végre eljött a kikelet. A tegnapi enyhe idő után azért ma reggel felfért még a télikabát, de a jelek finoman szólva is biztatóak voltak. Mikepércsen keresztülhajtva például megláttam az idei első gólyát!!! Kora reggel és borús idő volt, ezért nem álltam meg lefotózni, gondoltam majd visszafelé. (Akkor azonban már nem állt a fészkén a valószínűleg frissen hazatért madár...) A Városréten keresztülgyalogolva újabb élményekkel gazdagodtam. Bíbicek ugyan már legutóbb is voltak, most azonban már örvös galamb, piroslábú cankó hangját is hallhattam, de egy keringő barna rétihéja is jelezte: ez már tényleg tavasz! Sőt: egy átrepülő pajzsoscankó csapat is megörvendeztetett. 
Mire a tározóhoz értem, még a nap is kisütött, így fotózhattam a hattyúpárt:
Időnkén felhők zavarták ugyan a nyugodt fényképezést, de három rám repülő nyári lúdnak még a szórt fényben sem tudtam ellenállni:

A Tócó-Kösely menti tározó vizén pihenő madarak háromszor írtak le egy-egy kört körülöttem, míg aztán egy távolabbi tavon újra leszálltak. Nagy élmény volt ilyen közelről látni és fotózni hazánk egyetlen fészkelő vadlúdfaját!
Költő fajnak számítanak ma már a bütykös ásóludak is. Hazánkban az elsők között sikerült dokumentálni az itteni fészkelésüket és csak remélni lehet, hogy idén tovább szaporodhat a sikeres költésük száma. Egy pár és további három madár mutatkozott ma a területen:
Kicsit közelebbről:
A vizeken egyébként is nagyobb mozgás volt, mint egy héttel ezelőtt. Cigányrécék, kanalas récék és fütyülő récék színesítették a repertoárt, de a parti növényzetre is érdemes volt figyelni. Így bukkantam rá az idei első cigánycsukra!
Sajnos egyre felhősebb lett az idő, pedig visszafelé még 11 daru is leszállt a Városréten, sőt két sárszalonkát is sikerült még felrebbentenem. Debrecenben ismét útba ejtettem a szeméttelep melletti vízállást. Ezúttal kevés sirály volt a vízen, jobbára csak dankák, de még egy-két viharsirály is akadt köztük:
A rövid időre visszatérő napfényben próbálkoztam még egy-két viharsirályos képpel, de az eredmény nem lett túl meggyőző. Mégis ideillesztek egy fotót madárvendégünkről, jelképesen így is búcsút véve a remélhetőleg végérvényesen elmúlt téltől:







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése