Mivel a Tócó még most sincs befagyva, elhatároztam, hogy további szakaszait is végigjárom, telelő madarak után kutatva. És ha már tegnap működőképessé tettem a kerékpárt, most is ezt választottam. A Kishegyesi úttól (a Buk-gáttól) délre egy darabig egész jól lehetett haladni a letapadt hóban, majd sajnos rosszabb szakaszok következtek. Egy nemrég létesített zsilipes csatornánál például már elég kockázatos mutatványokkal jutottam csak túl, de végül sikerült... (Táskával a hátamon, kerékpárral a vállamon egyensúlyozni egy pár centiméter szélességű, és legalább két méter magas földháton nem volt túl bölcs dolog, de visszafordulni sem akartam. Viszont megfogadtam, hogy hazafelé más utat választok:-)
A vasútnál egy kisebb csatorna torkollik a Tócóba, a jeges, havas kompozíció pedig képre kívánkozott:
Sajnos a köd miatt nem reménykedtem igazán jó madárfotó készítésében, sőt egészen idáig madarakkal sem találkoztam. Még a 4-es út előtt, de már a vasúton túl viszont már akadt látnivaló: egy nagy kócsag repült fel a vízről, aztán tovább is szállt délkelet felé. Átkeltem a 4-es úton, majd keresztülevickéltem a Szikgáton, ahol újabb ismerős madarak kerültek elém. A havasi pityer, a sárszalonka, majd az erdei cankó ezúttal mind egyedül mutatkozott, ráadásul csak egy-egy felrepülés erejéig, így az újabb felvételek elmaradtak. Mégis úgy döntöttem, hogy előveszem a táskából a fényképezőgépet és legalább a mindenütt repkedő egerészölyveket próbálom fotózni. És milyen jól tettem! Mert a következő pillanatban egy sárgásbarna színű, gémféle madár rebbent fel a Tócó itteni szakaszáról. Bölömbika! E fajnak Debrecenből - legalábbis a városnak erről a részéről - igencsak kevés adata van. Bár a köd és a borús idő nem segítette a felvételt, de a pillanat hangulatát azért sikerült megcsípnem:-)
Sajnos a jókedvem nem sokáig tartott. Fácánvadászat folyt ugyanis a közelben, madarászat közben egy tucat puskás emberrel találkozni pedig köztudattan nem jelent sok jót... (Még egyetlen vadász látványa is mindig rossz érzéssel tölt el...) A lövések hangjára a szeméttelep valamennyi varja egyszerre kapott szárnyra, legalább ötezerre saccoltam a számukat. Szép kis tömeg volt, talán az alábbi képen is látszik, pedig a felvétel csupán a "massza" egy részéről készült :
A szeméttelep előtt a szepesi út (Sárga dűlő) irányába toltam tovább a kerékpáromat, ami nem volt könnyű művelet. A hóval fedett keréknyomok rendre beszakadtak alattam, áldottam is az eszemet, hogy a gumicsizmát és nem a bakancsot húztam fel induláskor... Ahol jobban be volt fagyva, ott meg csúszott a jég, így aztán jobbnak láttam elcsomagolni a fényképezőgépet. Pár pillanattal később sikerült is kerékpárostól elvágódnom, de mégis úgy fogtam fel, hogy szerencsém volt, mert a felszerelésem már biztonságban volt a táska mélyén. Kiérve a műútra, végre "nyeregbe" pattanhattam ám nem sokkal később mégis meg kellett állnom. A túloldalon ugyanis egy nagy őrgébicset vettem észre. Így aztán lekászálódva a kerékpárról, újra előbányásztam a teleobjektívet meg a gépet, és már fotózhattam is:-) Itt Szepes környékén mindig akad telelő példánya a fajnak, de mostanában ritkábban került elém, így megörültem a vendégnek:
Rendes dolog volt az "őrnagygébicstől", hogy legalább pár kocka erejéig veszteg maradt. Néhány pillanat múlva aztán mégis továbbállt, akkor már nekem sem volt más választásom: elindultam hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése