2010. október 13., szerda

Bocskaikerti ősz

A tegnapi madarász suli után ma reggel Bocskaikertben tettem egy órás sétát és az erdei madarak mellett az ősz szépségeit próbáltam megörökíteni:


A földön a színes levelek között itt-ott még szamócát is lehet találni:

Tegnap csak hallottunk vörösbegyet a gyerekekkel, ma sikerült az őszi hangulatban látni és meg is örökíteni:

Most sajnos csak egy nagy fakopáncs került elő, de azt legalább viszonylag közelről és szép fényekben fotózhattam. Itt is látszik a bajuszsáv, ami egészen a tarkóig húzódik, de a tűzpiros alsó farkfedők is jól elkülönítik a balkáni fakopáncstól (Annak ez a testtájéka inkább rózsaszínes.)
Ezek a bélyegek azért jók, mert akkor is látszanak, ha csak a hátát látjuk a nagy fakopáncsnak:

Ez már egy másik példány, ennek a piros tarkója árulkodó, ez a hímekre jellemző:

A leggyakoribb madarak persze a cinegék, itt egy kék cinege bogarássza az őszi leveleket. 

Egyszerre még egy énekes rigó is előkerül, most, hogy nem énekel, már nem olyan feltűnő a jelenléte, de az erősen pettyezett has és a sárgás mell segít a határozásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése