Kakukkos félóra

Azért félóra, mert csak annyi időm volt. Tulajdonképpen boltba indultam, de hattól fél hétig azért kihasználtam a napsütés kínálta lehetőségeket. Természetesen sirályokra pályáztam, hiszen alig két napja ismét láttak a szeméttelep melletti vízálláson világoshátú heringsirályt meg szerecsensirályokat is. Nekem - mint az alábbiakból kitűnik - nemcsak félórát, hanem félsikert is hozott a mai nap.

Kakukk szinte mindenhol látható és hallható, ám ritkán sikerül lencsevégre kapni. Az alábbi példány sem volt útl közel, hiszen a Tócó túlsó ágán gubbasztott, de azért sikerült megörökítenem: 

Sőt: azt is sikerült elcsípni, amint egy jó szőrös hernyót - vajon melyik fajt? - gyűrt éppen befelé. 

Sajnos kissé takarásban készült a kép:

Még a vízálláshoz sem értem, máris hallottam a levegőből a szerecsensirályok hangját. Megpillantani azonban nem sikerült őket, pedig legalább kettő szólt folyamatosan. A szokásos úsztatójukhoz érve vagy száz sirályt találtam a vízen, érdekesség, hogy mindössze egyetlen "nagysirály" volt köztük. A növényzet takarásában nem volt könnyű fotózni a dankákat sem, de azért igyekeztem, mert reméltem, hogy a tömegből később ki tudok szúrni majd szerencsent is. 7X-es nagyítású kézitávcsövemmel erre kevés esélyem volt a terepen. És a fotókat elemezve végül rám mosolygott a szerecsen:-):

(Olyan fotó is készült, amin mindkét példány látszik, ám ezek minősége csak a dokumentum kategóriájába sorolható.) Míg a sirályokkal bíbelődtem, az itt költő gólyatöcsök közül két példány folyamatos és hangos risztással próbált más irányba terelni. Valószínűleg már kikelhettek a fiókák  - amelyektől egyébként fenn a betonplatón állva amúgy is meglehetősen messze lehettem - mert korábban ekkora sivalkodást nem rendeztek az öregek.

A sokszori körberepülésnek persze egy újabb fotó lett a következménye:

 (Pedig lassan a leggyakrabban fotózott madár lesz a gólyatöcs a gyűjteményemben...)

Végül álljon itt egy kép magáról az élőhelyről is. A sötéten borongós égbolt remek hangulatot adott a fotónak és a természetesnek egyébként aligha nevezhető biotópnak is:

Sirály és bagoly

A tegnapi lessátras próbálkozás után most újra ránéztem reggel a vízállásra. A nagy sirályok száma örvendtesen emelkedett, most legalább 200 úszkált a vízen. Nem sokáig: Ahogy észrevettek, azonnal továbbálltak a szeméttelep felé. Azért még sikerült a pihenő csapat egy részét is megörökíteni:

A Tócón kialakult kis zátonyon jópár partimadár gyűlt össze. Igen messze voltak, de erről a fotóról én mindegyiket erdei cankónak határoztam. Tíz példányos csapat, nem is rossz...

Míg a sirályok felé gyalogoltam, egy vízisikló kúszott el előlem, most visszafelé meg egy fürge gyík került elő. Őt már lencsevégre is tudtam kapni:

Már a vonaton ültem, amikor telefonált Tamás kollégám:  a gyerekek bagolyfiókát találtak az iskola melletti erdőben. Milyen jó, hogy nálam volt a fényképező! Így sikerült lefotózni a kedves madarat. A borús idő és az erdő fényszegény környezete nem könnyítette a dolgom, teleobjektívvel ennyit hozhattam ki a témából:

Mivel az erdei fülesbagoly fióka nem is volt olyan messze, ezért az alapobjektívvel is prbálkoztam. A vakunak köszönhetően már használhatóbb képeket sikerült összehozni:

Ezután azonban már nem zavartuk tovább a madarat. Délután viszont ítéletidő tombolt Bocskaikertben, a közeli Hajdúhadházon és Tégláson pedig komoly károk is keletkeztek. 

Kérdés, hogy túlélte-e a fióka a kiadós zuhét?

Sátorban és sátoron kívül

Támadt ma reggel egy kósza ötletem. Mi lenne - gondoltam - ha lessátorból próbálnék képeket készíteni a sirályokról? Nem mentem túl korán, majdnem 6 óra volt már, mire a vízállás szélén lerakhattam a sátramat. A tocsogós aljzatra jó lett volna valamit tenni, hogy ne a vízben kelljen térdelnem, most azonban csak az állványtok és egy rossz póló szolgált támasztékul. Sajnos a sirályok mégiscsak sejthettek valamit, mert közvetlenül a les elé nem nagyon akartak beszállni. Kissé távolabbról már tudtam egy-egy képet készíteni, de valahogy nem volt az igazi...

Nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani például, hogy ez a sirály mit eszik. Talán kagylót? De annak lehet vajon ilyen piros a belseje? Aki tudja a választ, bátran segítsen!

Csoportkép:

Miután 8 óra előtt összecsomagoltam a sátrat, még izgalmasabb képeket tudtam készíteni, mint előtte. Ezen a röpképen például a felnőttkori tollazat kialakulását is megleshetjük:

Berepült egy barna rétihéja is.Nem volt időm sok állítgatásra, pedig ebből a képből többet is ki lehetett volna hozni....

Visszafelé ballagva a Tócóban található növényzeten érdekes rovarra bukkantam. Kisasszony-szitakötő! Érdekes, erről a fajról azt írják, hogy mind a lárvája, mind az imágója az igazán tiszta viezeket viseli csak el. Hát, az itteni Tócó-szakaszra olyan fene nagy tisztaság azért nem jellemző... Így még érdekesebb számomra a védett fajjal való találkozás, ráadásul több példány is előkerült belőle.)

Újra a tározónál

Ezúttal délután lett egy kis időm és újra a bütykös ásóludakat akartam megkeresni. Nem csigázom az érdeklődést, nem találtam meg őket, valószínűleg már nincsenek is a tározón, így idén költést sem jegyezhettünk fel. A jó fényben mégsem volt haszontalan körbejárnom a tározó északi medencéit. Barátrécét például most fotózhattam először elfogadható minőségben:

Már a szepesi határ felől keringett be fölém ez a gólya:

 

Sárga billegetőt már sokat fényképeztem, de ennek a száraz ágon üldögélő példánynak

 nem tudott ellenállni az objektív:-)

Mint ahogy ez a búbos vöcsök is képre kívánkozott. (A párja sajnos nem fért rá a fotóra)

Maga a tározó is mesés látványt nyújtott. Így ha ritkaságot és szenzációt nem is hozott a mai délután, szépségekben és élményekben nazért volt bőven részem. És ez sem semmi!

A blognak folytatódnia kell...

Folytatódik is. Azt nem mondom, hogy közkívánatra, mert nem hemzsegnek a visszajelzések az olvasóimtól és senki sem követelte türelmetlenül, hogy majd' egy hónapig nem volt bejegyzésem. Közben Szolnokon jártam továbbképzésen, majd a Zemplénben erdei iskolában. Utóbbi helyen készültek fotók is, de időm nem volt felrakni az ottani élményekből. (Ha valaki nagyon kíváncsi rá, akkor rá tud venni a pótlásra, de addig inkább az aktuálisabb dolgokkal folytatom.)

Szóval ma végre kijutottam a sárándi-mikepércsi határba. A Városréten búbosbankák, kis őrgébicsek jelentették az első élményt, majd továbbhaladtam a tározó felé. Ahogy lenni szokott, minden cucc benn volt az autóban: távcső, teleszkóp, állvány, fényképező, teleobjektív, etc., csupán a gumicsizmát felejtettem el. Így aztán egy sportcipőben vágtam neki a vizes terepnek, ami azonban csak az elején volt kellemetlen. (Később már annyi víz volt a cipőmben, hogy nem zavart az újabb merülés...)

A tározó déli zsilipje mellett az alábbi, nem túl szép látvány fogadott:

Ez a hab a Debrecen felől érkező szennyvizek hatása. Nagyobb esők után még mindig nem megoldott a csapadékvíz és a szennyvíz szétválasztása: ilyenkor tisztítás nélkül, csupán némileg hígítva kerül a Tócóba a szennyvíz. Azért a mai nap a szépségek domináltak: Mint ez a repülő nagy kócsag:

Vagy ez a szürke gém:

Barátréce-pár:

Előkerült idén is egy fészakaljnyi hattyúfióka:

       

Cigányrécéket aránylag ritkán sikerül lencsevégre kapni, pedig az egyik legértékesebb fészkelő a tározón:

A Városréten pompázó kammilamező is képre kívánkozott:-)

A Városréten legeltető juhász tanyája melletti kis facsoport pedig a legszebb madarakat tartogatta. Egy búbos banka pár is itt mozgott, de őket nem sikerült megörökítenem.

Ez a sárgarigó sem mutatkozott meg teljes szépségében:

Egy kis őrgébics pár viszont annál inkább. 

A hímet sikerült végre a madár szépségéhez már illőbb módon megörökítenem:

Egyedüli hiányossága az volt a mai napnak, hogy bütykös ásóludakkal nem találkoztam. 

Erdei iskolás élmények

Nem halmoztak el ugyan az olvasói levelek, hogy mégiscsak számoljak be az erdei iskolás élményeimről, de azért érkezett ilyen kérés, és nekem egy ember kívánsága is számít:-)

Szóval: május 10. és 14. között voltunk erdei iskolában a Zemplén megyei Pusztafalun. Az időjárás ugyan nem fogadott bennünket a kegyeibe, bár mindez relatív. A hazajövetelünk után kezdődött özönvízszerű esőzést mindenesetre megúsztuk....

Szóval a táborban töltött néhány nap engem arra tanított meg - újra - hogy az apróbb dolgokra is érdemes figyelni.

Bár a teleszkóp sem volt haszontalan:

Ezt a fürge gyíkot egészen közelről megszemlélhettük:

Ez az érdekes barna varangy a csíkos lábaiva meglehetősen furcsán nézett ki.

Pókok között is akadt szemrevaló. (Aki fajra is tudja határozni, az segítsen!)

A tábor végében található tavacskában fogadott a legtöbb élmény: mint ez a vízisikló:

vagy a kérészek rajzása:

A madarász suli legaktívabb tagjai dacoltak az esővel és nem is bánták meg:

Ezt a kucsmagombát sajnos nem  mi találtuk:

A füzéri vár látképe, ahová természetesen felmentünk:

Közelről még egy ganajtúró is igen érdekes:

A békák közül a leggyakoribb a sárgahasú unka volt, egyedeivel sokfelé találkoztunk.

Ezzel a foltos szalamandrával viszont csak egy esős éjszaka hozott össze a sors:
        

Ez a 'földönkívüli' jószág viszont sok fejtörést okozott. Azt sejtettem, hogy szitakötő lárvája, de hogy melyik fajé? A feltűnő szőrös testfelépítése miatt végül feketelábú szitakötőnek határoztam:

Még egy pók, hozzá is várom a fajnevet!

Aki zuzmókban otthon van, az pedig most segítsen:

Az esti vihar előtt igazán színpompásan nézett ki a tábori tavacska:

Szóval nekem személy szerint nagy élményt jelentett a Zemplén apróbb élőlényeivel való ismerkedés. Remélhetőleg a gyerekek között is sokan akadnak, akik e néhány nap alatt izgalmas dolgokat fedezhettek fel a természetben. 

Akkor pedig biztosan megérte!

Jó helyen, jó időben

A fenti cím jól összegzi a mai villámlátogatásomat a szeméttelep melletti vízállásnál. Még 30 percem sem volt, de gondoltam, megpróbálom. A reggeli napsütés után teljesen beborult az ég, sőt, mire a helyszínre értem, már az eső is csapkodni kezdett. Szerencsére nem sokáig. A fű az esők után magasra nőtt, mégis a mostanában jól bevált nyugati ág mellett közelítettem a vízálláshoz. Rögtön feltűnt, hogy nőtt a sirályok száma, és sok a nagytestű is köztük. Hamar egy "jó" (al)fajra bukkantam: Első látásra heringsirálynak tűnt, de jóval világosabb a háta a fuscus-nál. Tavaly decemberben már volt szerencsém a madárhoz, amit a nomenclatúra "világoshátú heringsirálynak" aposztrofál.  Sikerült a borult időben, majd később a félellenfényben is megörökítenem a ritkaságot. 

Később kiderült, hogy jól határoztam meg a madarat, ami a sötét csőrhegy, a barnás tollazat és a farokvégen látható barnás foltok miatt valószínűleg harmadéves volt.:

Érdekes, hogy eltérő fényviszonyok mellett sötétebb árnyalatúnak látszik a madár háta. Sötétebbnek, de mégsem feketének, mint a fuscus esetében!

Az alábbi képen még egyértelműbb a dolog, ráadásul a danka méretével is összehasonlítható a madár:

Nem sok reménnyel vágtam neki a ma reggelnek, de végül mégis jól döntöttem, amikor útba ejtettem a vízállást, ami már eddig is sok meglepetéssel szolgált!