Mint hal a vízben?!

No, nem lettem volna ma a halak helyében! A TKM-tározón járva ugyanis a címbeli szólás más értelmet kapott. Bár mindezideig abban sem voltam teljesen biztos, hogy élnek halak ebben az egykor szennyvíztisztítási céllal létrehozott tórendszerben. Persze gyanús volt a sok kócsag és gém, de korábban csak "békázni" láttam őket. Ma viszont a halászatukat is megfigyelhettem: De kezdjük az elején. A legutóbb összetákolt lest akartam kipróbálni. Fél ötkor ébredtem, kissé későn, mert így nem sok remény maradt, hogy még sötétben belopózzak a "kunyhóba". De próba, szerencse alapján nekivágtam. Nem bántam meg. Ráadásul a kora reggeli köd is a segítségemre volt. Így csaknem észrevétlenül mászhattam be a lesbe, ami meglehetősen kényelmetlen és szűkös helynek mutatkozott (legközelebb át kell alakítanom...), de azért elkezdhettem a madarak fotózását. Legalább olyan népes kócsagsereg fogadott, mint legutóbb. Szürke gémből is legalább tizenötöt számoltam. Fotózás közben az is feltűnt, hogy mivel táplálkoznak a madarak. A kisebb halak mellett időnként egy-egy nagyobb zsákmány is akadt. (valószínűleg kárászok). Ezen a képen például igencsak nagyot kellett nyelnie a torkos kócsagnak, ha nem akart megfulladni:

Nagy élmény volt a mai fotózás! Elzsibbadva, kimeredve bújtam ki a lesből és körbejártam még a déli tavakat. A szomszédos medencén gyülekeztek a partimadarak: godából tizenegy példányos csapat rebbent fel, pajzsoscankóból meg legalább ötvenet számoltam. A füstös és réti cankók mellett a tucatnyi gólyatöcs is örvendetes látvány volt. Itt egy repülő goda:
A szerkők most is mozgolódtak, fiatal fattyúszerkőről még nem volt jó röpképem, most ezt a hiányt is pótolhattam:
Ezután autóval Mikepércs felől kerülve a gátőrháztól északra eső tavakat is felkerestem. A Cserepes dűlő szennyvízszikkasztója csontszáraznak mutatkozott, így itt semmi érdekeset nem láttam. A TKM-tározó néhány medencéjét mezítláb jártam körbe. A helyenként vakszikes, eróziós bemutatónak is beillő gáton kifejezetten jólesett gyalogolni. Egy fiatal bütykös ásólúd is felrepült előlem, valószínűleg az idén itt költött család sarja lehet. Arra már nem maradt időm, hogy az összes tavat bejárjam, a nap is egyre magasabbra hágott az égen. Soha rosszabbat!

Kanalasgémek, kócsagok, szerkők

Mai utam célja egyrészt egy leskunyhó építése volt, másrészt a Tócó-Kösely menti tározó állapotának felderítése. Tizenegy nappal ezelőtt sok partimadár fogadott a déli tavakon, most ide állítottam fel a nádfonatból készítettt lest. Munka közben hat nyári lúd repült rám egész közelről, a gép persze most kivételesen nem volt a nyakamban. Úgy tűnt egyébként, hogynincs annyi cankó, mint legutóbb, de végre más limikolák, például nagy godák is mutatkoztak. Nagy kócsagból pedig helyi rekordot számoltam: min. 75 példány gyűlt össze a tározónak ezen a taván! Egy kis ízelítő a látványból. A szemfülesebbek már itt is észrevehetik, hogy a kép bal szélén egy kanalasgém is látszik. Szerencsére találtam két közelebbit, egy öreg és egy fiatal madarat is. Összesen egyébként most is öt kanalasgém került elő, mint legutóbb.
Másik nagy élmény volt a szerkők sokasága. Legalább 70, de lehet, hogy jóval több madár keringett és repdesett sokszor egészen közel hozzám. Persze a gyorsan iramló madarakat nem könnyű fotózni, néha az ellenszél segített. A sok fattyúszerkő között egy fehérszárnyú is előkerült:
Végre egy igazi fattyúszerkő-röpképet is sikerült készítenem:

Az utolsó déli tavon még egy kontyos réce is előkerült. Idén nyáron még nem találkoztam a fajjal, így igazán örültem. Sajnos nem sokáig fotózhattam, mert hamar szárnya kelt. Azért még időben sikerült dokumentálni...

Vikhanci sasok

Ahogy legutóbb említettem, Tardon nyaraltunk a héten. A Vikhanci-ház jó választásnak tűnt. Szépen berendezett szobák, nagy füves udvar egy hatalmas diófával, mászókával, hintákkal és homokozóval. Ez utóbbi kellékeknek természetesen Dorka és Blanka örültek legjobban. A környék madárvilága is igen ígéretesnek mutatkozott. Egyik reggeli sétámon hamvas küllővel találkoztam, gyakori volt a tövisszúró gébics, a vadgerlék és gyurgyalagok hangját pedig állandóan lehetett hallani. Csütörtök délután a gyerekekkel a régi pincesor melletti úton gyalogoltunk fel a dombtetőre. A délelőtti esőzés után rendkívül fülledt idő és sár fogadott bennünket, de biztos, ami biztos, a teleobjektívet felraktam a gépre. És milyen jól tettem! Két sötét, nagy termetű madár repült "ránk" aránylag alacsonyan. A félellenfény kicsit erős volt, de folyamatosan próbáltam megörökíteni az egyik madarat. (A másik közben messzebb keringett.) Közben persze nagy volt a dilemma, hogy madarásszak vagy fotózzak... Ha a távcsövet használom, nem tudok fényképezni. Fotózás közben meg nem a faj bélyegeire koncentrálok, hanem arra, hogy minél többet kihozzak az adott körülményekből. Szóval a gépnél maradtam, így utólag határoztam meg a fajt: Parlagi sas! (Valószínűleg a másik is az volt, termetre, tartásra, alakra legalábbis teljesen hasonló benyomást keltett a helyszínen.)

Az örök elégedetlenség persze nem hagyott nyugodni: mi mindent ki lehetett volna hozni ebből a képből, ha nem ellenfényben kell fotóznom! De ez már csak így van: az egyik nap a túl kevés, máskor meg a túl sok fény a gond. Azért az úton molyoló gébics még így is hangulatosra sikeredett.

Szarvas vendég

A tardi nyaralás sok élménnyel szolgált. Ha pedig az ember lányai is nyitott szemmel járnak, akkor még több látnivalóval találkozhatunk. Blanka szólt egy délután, hogy a pince falán egy nagy bogár mászik. Dorka egyből odaszaladt, és azt mondta, hogy szerinte szarvasbogár. Addig unszoltak, míg kissé kételkedve, de én is odasétáltam. És tényleg: egy gyönyörű szarvasbogár hím! Gyorsan elő is került a fényképező, majd biztonságosabb helyre, a kertbe vittük a védett rovart.

Több fényt!!!

Hosszú idő után tudtam újra meglátogatni a Tócó-Kösely menti tározót. Sajnos azonban olyannyira borús volt a hajnal és a kora reggel, hogy a fényképezőt akár otthon is hagyhattam volna. Pedig látnivaló aladt bőven. Rögtön három kanalasgém rebbent fel az első tóról, majd nem sokkal később még kettő került elő. Ez abszolút rekord, e fokozottan védett faj csak néhány alkalommal mutatkozott eddig a tározón, akkor is csak magányosan. Sok fattyúszerkő is volt, köztük több fiatal madár, amelyet a szüleik etettek is. Az egyiket a rossz fényviszonyok között is sikerült megörökíteni: A többi képpel azonban tényleg nem rontanám senki ízlését. Mert hiába próbálkoztam, sem a tavon úszkáló csörgő récékhez, sem a nyílfarkú párhoz nem volt elég a fény. Sőt, a legdélebbi tavon összegyűlt partimadarakat még teleszkóppal is alig tudtam megszemlélni. Pedig legalább 150 réti cankó meg sok nászruhás pajzsoscankó szedegetett a sekély vízálláson. Egy kis lilét ugyan felfedeztem közöttük, de különösebb ritkaságot nem. De azért a madarászat izgalmasra sikeredett így is. Egy öreg fekete gólya is átrepült még felettem, meg két nyári lúd is. Érdemes lesz visszatérni még napsütésben is - gondoltam,miközben a kocsihoz igyekeztem vissza. Siettem, mert ebéd után terveztük az indulást Tardra, ahol a családi nyaralást töltjük. A fényképezőt oda is viszem magammal, mert mint hírlik, madarakban "gazdag" vidék a Bükkalja. Majd meglátjuk...

Nézzünk lefelé is...

A címben szereplő bölcsességet már két napja is megállapítottam. Most is úgy gondoltam, érdemes lesz a Tócóvölgy növényeit szemügyre venni. A Gyékényesben azért egy szarka úgy döntött, hogy ő bizony szerepelni akar a mai naplóbejegyzésemben. Nem akartam csalódást okozni neki:

Az viszont már kifejezetten örömteli felfedezés volt, hogy az öldöklő aszat (Cirsium furiens) 11 példányát itt is megtaláltam. Aztán a "régi" termőhelyén, meg a Másik laposon is leltem jó pár tövet ebből a védett növényből. A levele árulkodik, hogy miért is hívják öldöklőnek, latinul meg haragosnak ezt az aszatfajt:
Sajnos virágzó példányt még nem találtam, ám ez a szamárkóró képre kívánkozott. Ugyan nem védett és nem is ritka, mégis hordoz (nem is kevés) esztétikumot...

Aztán persze a szamárkenyérre is koncentráltam. Legalább 45 tövet leltem belőle a múltkori helyen, ami nekem legalábbis igencsak rendkívüli. Nem tudtam megállni, hogy újabb fotókat készítsek.

Szamárkenyér és méhészbogár

Mivel szerelőnél van a kocsi, kénytelen voltam egy közeli helyet kiszemelni madarász- és fotóstúrám célpontjául. A Tócóvölgy állomás környéke mindig jó választás, most sem kellett csalódnom. Bár még alig múlt 5 óra , a hőség máris "tapintható". A vasúti töltésen ballagok, innen jó fényben szemlélhetem a Peselő lapos élővilágát. A sínről egy hantmadár rebben fel, amott vörös vércse szitál, majd a töltés oldalából furcsa hangokat hallok. Hamarosan a hang forrását is megpillantom:

Nádirigó fióka. Most már persze könnyen mondom rá a fajnevet, de akkor, terepen ez okozott némi fejtörést. Sőt, még otthon, a képek elemzése közben is. Mert hiába pillantottam meg az etető szülőt is, eléggé "cserregősnek" tűnt az egyik fotó alapján. (Távcsővel meg nem tudtam jól megnézni a helyszínen... Végül tapasztaltabb madarászok is megerősítették, hogy nádirigókkal volt dolgom.)
A Gyékényes előtti távvezetéken kakukk fogadott: No nem sokáig, így ez lett az egyetlen valamire való kép, amit készíthettem róla.

Azért érdemes néha lefelé is pillantani, ha az ember madarászni indul. Ez a szalagos méhészbogár például kellemes színfolt volt a mai napon.

No de az igazi meglepetés csak ezután következett, a másik legelőn. (Amit nem egészen hivatalosan "Másik laposnak" is szoktunk nevezni.) Kék szamárkenyér! Az öldöklő aszat mellett egy újabb védett növényfaj a területen. Ráadásul elég mutatós is...

Visszafelé gyalogolva a vasúti töltésen egy bogáncslepke pihent. Nem ritkaság, sőt mostanában mindenütt felbukkanó pillangó, de azért egy fotót megért.

Mint ahogy az anyjához bújó kiscsikó is a Laposon, amit hazafelé tartva fényképezhettem le.
Már nem is bántam annyira, hogy nem tudtam távolabbi úticélt találni magamnak...