2010. október 24., vasárnap

Halászó sirályok

Madarászni legtöbbször kora reggel vagy kora délután szoktam. Most kivételes időpontban indultam neki a mikepércsi-sárándi határnak, mivel 10 órakor, a reggeli bevásárlás után cuccoltam be a kocsiba. Az autót aztán megint le kellett raknom  a Városrétre vezető földút előtt. Nem volt ugyan sár, de félő volt, hogy a hatalmas dágványokon, amit a traktorok alkottak, felakad a kocsi. Így gyalogosan közelítettem meg a TKM-tározót, ahol szintén nem szabadultam a sirályoktól:-)
De a téli ruhás búbos vöcsök már igazi fotótémának bizonyult:
Különösen így, hogy a fiókával együtt mutatkozott az öreg:
Már a Városréten feltűntek a nagy lilikek. A délelőtt folyamán még több kisebb csapat rám repült:
A vízen a sirályok és szárcsák mellett néhány récefaj is előkerült. Az alábbi kép jobb szélén például egy kontyos réce bújkál:
Még itt van a hattyúcsalád is:
A fiatalok egyre világosabb tollazatban láthatók:
A nap legérdekesebb eseménye a sirályok halászata volt. Bár nem szenzáció, hiszen menüjükben sem ritka a hal, én azonban most láttam először, hogy ekkora zsákmánnyal próbálnak megküzdeni:
Kinézik a csőréből... (A vége persze az lett, hogy el is ejtette a túl nagy falatot.)

Szürke gémek és nagy kócsagok is szép számmal voltak még a tavakon. Hiába, ahol hal van, ott e gémfélék is megtalálják a számításukat...


Visszafelé a Városréti legelőn még egy pityer okozott némi fejtörést. Mármint hogy réti vagy havasi lehetett. A kérdés még nyitott, ha valaki tud segíteni, örömmel fogadom a választ.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése