2010. október 17., vasárnap

Ezüst helyett turul

Szerdán (13-án) végre Papp Gáborék találtak egy ezüstsirályt is a szeméttelep melletti vízálláson. Azóta gyakorlatilag mindenki látta, aki kilátogatott a helyszínre, csak nekem nem sikerült:-( 
Csütörtökön próbálkoztam egy fél órát, meg ma egy órát, de a címből már úgyis kiderült, hogy ezúttal sem találkoztam az ezüstsirállyal. 
Mégsem volt eredménytelen a mai kiruccanás, mert ismét előkerült három fiatal heringsirály. Itt a baloldali madár is valószínűleg az, bár a határozott maszk és a túl sötét hát engem kissé elbizonytalanít.

Ugyanez közelebbről:

Ez már egy jóval egyértelműbb példány:
 

A bokrokból két csilpcsalpfüzike is szólt, egyiküket sikerül lencsevégre kapni: 

Míg a sirályokat próbáltam még alaposabban átnézni, egyszerre a seregélyek és varjak hatalmas tömegbe rendeződtek és rendkívül gyorsan  kezdtek gomolyogni. Ez gyakran a ragadozó jelenlétét sejteti.

Egyszerre elő is került a "bűnös". Kerecsen!


Nem túl távolra ült le, csodálkoztam, hogy miért nem repül messzebb. Nem látszott sérültnek, meg is találtam az okát annak, hogy miért maradt a közelben. A fűben megleltem ugyanis egy vetési varjú véres tetemét. A kerecsensólyom - amelynek jól láthatóan véres a csőre - valószínűleg arra várt, hogy eltakarodjak a helyszínről és végre megkapja vadászata megérdemelt nyugalmát:



A kerecsent tartják sokan a mondabeli turulnak. Hogy miért, rejtély. Fintha Pista bátyám egy izgalmas dolgozatában épp azt fejtegeti, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a magyarok totemállata, a turul épp ez a sólyomfaj lett volna, mivel erre az okiratok és történeti emlékek semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatnak.  Ő arra gyanakodott, hogy inkább egy másik nemes madarunk, a daru lehetett az igazi turul. Már csak a névbeli hasonlóság is emellett az érv mellett szól. Hogy mi lehet az igazság, nem tudom, mindenesetre engem ma ezüstsirály helyett egy kerecsennel hozott össze a sors, és ezt nem is bántam annyira:-)

2 megjegyzés:

  1. szia Csaba!

    az első 2 képen is heringsirály van, de lehet, hogy ez már korábban ki is derült számodra (bevallom, nem néztem utána a birdingen az adataidnak).
    üdv: Bence

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszi, azóta más is megerősített benne, csak olyan furcsa volt a "maszkja".

    VálaszTörlés