Nemcsak az szép, ami ritka...

A mai nappal kapcsolatban ez az örök igazság jutott az eszembe. Mivel a kerékpáromra lámpát kellene venni, a kocsiba meg üzemanyagot (és mindkét projekt már csak a következő fizetés után valósulhat meg), ezért gyalog jártam be a környékbeli élőhelyeket. A vasút gátjáról szemlélődve a Lapost is jó fényben vizsgálhattam. A gólyák közül a tojó most is a fészken ült, a párja pedig zsákmány után keresgélt:

Nem sokkal később, már a Gyékényesben jártam, amikor egy nagy kört is leírt a fejem fölött és így egy röpképet is készíthettem róla. Olyan közel jött, hogy bele sem fért a képbe, de ezzel a kivágással még érdekesebb lett a fotó.

A Gyékényest járva feltűntek a rovarok is. A közönséges acsa már neve után sem ritka szitakötő faj, de azért képre kívánkozott:

A szeles időben is fel-felhangzott a fülemülék csodálatos éneke. A kiülő madarak vagy árnyékban vagy takarásban voltak, de azért próbálkoztam a fotózással:

A Gyékényesben még mindig elég sok víz van, a remek fényekben egy tájképen is megörökítettem az élőhely mostani állapotát.

A szomszédos lucernaföldön átgyalogolva egyszer csak egy fecskefarkú lepke libben elém:

Ha van kedvünk lehajolni a közönségesebb fajokhoz, akkor még egy olyan gyakori növény is megmutatja bonyolult szépségét, mint a pitypang:

A Hidas-laposra átérve feltűntek a bíbicek is. Bár bíztam benne, hogy feltűnnek az első tövisszúró gébicsek is, de rájuk még várnom kell. (Hát még ha egyszer vörösfejű gébiccsel is összehozna sors, mint a napokban a Pest megyei madarászokat!)

De a gyakori fajok között is akadt még látnivaló- A kecskebékák például a Tócó patakban szívesen kiültek napozni:

Egy másik faj (tavibéka?) egyedei pedig aktív násztevékenységben voltak:-)

Talán ennek tudható be, hogy a napos, derült időben is elég hangosak voltak. A brekegésüket felerősítő hanghólyagjuk működését is sikerült megörökíteni:

A patak ezen szakaszán még a gólyahír is teljes pompájában mutatkozott:

Egyszer csak egy pár örvös galamb szállt le a közelemben, Miközben gyommagvakat eszegettek meg a vízből kortyolgattak, egész jól tudtam fényképezni a sárga színű boglárkák között sétáló egyik madarat:

Hazafelé már nem a vasúti töltésen mentem, mert ott a közmunkások egy jókora csapata kaszált éppen. Bízva   a gumicsizmámban, a Laposon akartam keresztülvágni, de mint utóbb kiderült, ez nem volt igazán jó ötlet. Bár ezt a sárga billegetőt még megfotózhattam...

... de ezután már nem volt több kellemes élményem. Egy idő után már olyan mély víz vett körül, hogy esélyem sem volt száraz lábbal visszakapaszkodni a töltésre. Miután az egyik csizmám úgyis megmerült, visszafordulni meg nem akartam, "feláldoztam" a másik csizmámat is. A szárazra érve aztán kiöntöttem a vizet a gumicsizmából, kicsavartam a zoknimat és lehúztam. Bár némileg így is cuppogva és fröcsögve caplattam hazáig, összességében megérte a mai túra. Mert tényleg sok szépet láttam...

Majdnem utolsó képeim

Sajnos történt ma valami, ami miatt nem sokon múlott, hogy a mai blogbejegyzésem címéből a majdnem szócska is elmaradjon:-(( 

Délután Hortobágyon jártunk, a Pusztai Állatparkban. Persze itt is fotózgattam, a remek fényben a családi képek mellett a teleobjektív segítségével néhány gyakori madárról is sikerült egészen közeli portrékat készítenem.

Mezei veréb:

Balkáni gerlék:

Egy kis fejtanulmány:

Seregély:

A baj ezután történt. A nyakamban lógó fényképezőgépről a teleobjektív egyszer csak leesett és a betonlépcsőn végigpattogva nagy csattanással állt meg. Elég volt egy pillantást vetni az objektív végén lévő extenderre és a gép objektívfoglalatára, hogy tudjam: Ma készültek az utolsó képeim, én többet már nem fogok fényképezni. A foglalat ugyanis helyéből kiszakadva elég siralmas látványt nyújtott, az extenderből meg jó néhány rugó és csavar szóródott széjjel a járdán. El is voltam keseredve rendesen, mert semmi reményem arra, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy megjavíttathatnám a gépemet. (Arra meg pláne, hogy másikat vegyek.) Otthon derült ki, hogy "csak" az extender ment tönkre. A nagy bajból ez a kisebbik. Igaz ugyan, hogy egy ilyen alkatrész is van vagy 70 ezer forint (ennyi pénzem sem lesz soha ilyen célra...), de enélkül még használható a gép is, meg a teleobjektív is, csak 400 mm-es és nem 560 mm-es gyújtótávolságom marad. Az viszont még mindig hihetetlen számomra, hogy a betonon végigpattogó teleobjektívnek nem esett baja. Pedig első pillantásra úgy tűnik, hogy így van, nem törött, nem mozdult el benne semmi. 

Így, bár kissé visszafejlesztett apparátussal is, de talán a jövőben is folytathatom még a blogomat és a természet fotózását.

Az viszont, hogy az extender javítását vagy pótlását egyszer meg tudjam oldani, nem túl valószínű:-((

E célra adakozóknak szívesen megadom a számlaszámomat...

Tegez utcai gólyák

A napokban újra gólyák szorgoskodnak Debrecenben, a Tegez utcai fészek körül. Sajnos tavaly valami "hülyegyerekek" dobálták őket, és még költés előtt elhagyták a fokozottan védett madarak a környéket. Idén viszont újra megjöttek és csak remélhető, hogy ezúttal semmi nem zavarja meg a fészkelést. Ma reggel elhatároztam, hogy lefényképezem a gólyapárt, de előtte végignéztem a környékbeli élőhelyeket: laposokat, gyepeket, fasorokat. Először a vasúti töltésen gyalogoltam végig, miközben toltam a kerékpáromat. A Laposon bíbicek, tőkés réce mutatkozott, de feltűnt egy vízityúk is. Innen is jól látszottak a gólyák, de a fotózáshoz még túl messze voltak. A Gyékényesben felhangzott a fülemüle csodálatos éneke is, a különleges hangú madáron kívül csak seregélyek, zöldike és barátposzáta szólalt meg. Miközben a Cora áruház melletti laposon vágtam át, még sordélyokat is hallottam, meg átrepült előttem egy balkáni fakopáncs is. A rutinpálya melletti Tócó-szakasz partján pedig pityerekre bukkantam. Először egy hatalmas földkupac tetejére kapaszkodva próbáltam a nyárfákon üldögélő madarakat fényképezni, de valamelyik levél mindig betakart, így nem sok sikerrel... Pár perc múlva viszont a vízmű kerítésére szállt egy madár, és itt már több szerencsém volt. 

Ráadásul ez egy erdei pityer, és erről a fajról még nem is volt korábban képem:

Hazafelé a Tegez utcán mentem. A ma reggeli madarászat során távolról sokszor láttam a gólyafészket és egészen idáig mindig álltak is rajta a madarak. Most viszont először csalódnom kellett. A fészek üres volt. Pár pillanat múlva azonban megjött az egyik madár és egy békát helyezett a fészek közepébe. Nemsokára hangos kelepeléssel érkezett a párja is, és már kezdődhetett is a nász! 

A párzást magát ugyan nem sikerült megörökítenem, de a fészkükön pihenő madarakat már igen:

És egy kép az élőhelyről is:

Vidrapók

Az iskolai témahét keretében a két negyedik osztállyal a környékbeli vizes élőhelyek élővilágát tanulmányoztuk. Kecskebéka, vöröshasú unka és zöld levelibéka mellett ezúttal a gerinctelenekre is érdemes volt figyelni. Szitakötőlárvát, víziskorpiót, csibort is találtunk, de a legizgalmasabb élménynek az ezzel a szegélyes vidrapókkal való találkozás bizonyult:

Bár ez faj nem merül a víz alá, mint a vízipók (búvárpók), de a víz felszínén vadászgatva is félelmetes látványt nyújthat áldozatai szemében. (Ha nem hiszed, kattints rá a képre!)

Kétéltűek, hüllők, madarak

A mai madarász suli alatt végre különösebb rohanás nélkül járhattuk be a gyerekekkel a környéket. Az idő is szép volt, a vízállások is megvoltak, látnivaló is akadt bőven, így a természetjárás közben még egy-egy fotó is készülhetett. A most következő négy kép egyfajta evolúciós sorozatnak is felfogható:-) Itt van mindjárt egy zöld varangy. (Kétéltű, amely ha nem is állandóan, de a szaporodási időszakban feltétlenül kötődik a vízhez.)

Aztán elhagyják a kétéltűek a vizet és kimásznak a szárazföldre....

A hüllők (mint ez a fürge gyík) már a vizes élőhelyektől teljesen függetlenül is létezhetnek, hiszen tojással szaporodnak:

És mint tudjuk, a madarak a hüllőkből alakultak ki... (A képen vörösbegy.)

De ezen kívül még más érdekességeket is láttunk. Egy csuszka táplálkozását is megfigyelhették a szemfülesebb gyerekek. A madár az elkapott cserebogarat fakéregbe szorította és így már könnyedén fogyasztotta el. 

De ennél is érdekesebb volt a mezei zsurlókkal való találkozás. Ez az első látásra talán még a gombákra is hasonlító növény a harasztokkal rokon és tavaszi megjelenése teljesen más, mint a nyári kinézete:

Az itt látható képeket már délután készítettem, visszatérve a "tetthelyre".

Bár Bocskaikertre nem jellemzőek a vizes élőhelyek, a tavalyi csapadékos év megtette a hatását. A belvizes foltokon bíbicek és sárga billegetők is feltűntek. Itt pedig egy barázdabillegető, amit az autóból fotóztam:

Mint a ma született bárány...

... mondhatnánk a képen látható kis bégető jószágról, de rögtön tévednénk. Az alábbi bárányka ugyanis nem ma, hanem tegnap született... Így is nagy teljesítmény, ahogy az anyját és a nyájat követve járja a Városrétet és a Tócó-Kösely menti tározó gátját.

       

Amikor már nagyon elfáradt, akkor megesett a juhász szíve rajta, és némi pihenőt biztosított neki:

Gyönyörű fények, nem túl hideg és aránylag szélcsendes idő fogadott ma a sárándi és mikepércsi határban, mégsem volt valami nagy madárbőség a tavakon. A bütykös hattyú és az ásólúd pár szerencsére megvolt, meg örömmel nyugtáztam, hogy a foltos nádiposzáta és a nádirigó is megérkezett, de egyébként semmi extra nem akadt. Így miután a tározó déli tavait körbejártam, visszafelé vettem az irányt. A Városréten azonban nem tudtam ellenállni kedvenc vadkörtefámnak, amely virágzás közben mutatja meg igazi szépségét:

A virágok közelről is mutatósak, így az objektívem biztosította lehetőségeken belül makrózhattam is.

Ezután már nem is tettem fel újra a teleobjektívet, nem tűnt túl valószínűnek ugyanis, hogy az autóig hátralévő néhány száz méterig még szükségem lenne rá. És milyen nagyot tévedtem... Alig hagytam el a Kösely hídját, amikor egy ragadozó repült "rám". Egy gyönyörű hamvas rétihéja hím! Persze próbáltam összeszerelni gyorsan a madárfotózásra alkalmas optikát, de már hiába, mire fenn volt a teleobjektív, addigra a rétihéja szépen eltűnt...

Délután családi programként apósomékat látogattuk meg. A fényképezőt nem hagytam otthon, így - tavaszi képként - a kertben virító magnóliát is megörökítettem:

A szomszédos telkek között meg a csicsörkék voltak nagy éneklésben. Megpróbálkoztam hát az ő fotózásukkal is.

Sajnos vagy az ellenfény...

... vagy a nagy távolság miatt nem lettek igazán jók a képek:

Na, de majd egyszer ez is sikerülni fog!

Borongós élmények

Nehezen akart előbújni a nap. Pedig nem is indultam túl korán, sőt, 7 óra is jóval elmúlt, amikor megérkeztem a Városrétre. Itt tettem le a kocsit, és máris madarak sokasága rebbent elém: nagy póling, bíbicek, piroslábú cankók hangjával telt be a környék. Egyszerre egy gyönyörű barna rétihéja hím vitorlázott elém. Mégsem fotóztam, mert túl kevés volt a fény, csak távcsövön keresztül élveztem a színeket és árnyalatokat, ami még egy  ilyen közönséges ragadozón is előtűnik. Aztán némi szórt napsugarak világították be a a felhők mögül a gyepet és két még pompásabb színű madarat pillantottam meg kissé távolabb:

A két búbosbanka közül az egyik sajnos hamar  odébbállt, ám a másik egészen türelmesen várta közeledésemet. Végül ez lett a - körülményekhez képest - legjobb képem róla:

A tározó déli részét a juhásszal együtt jártam be. Sajnos a borús idő továbbra sem adott teret a fotózás örömeinek, de ettől függetlenül sok-sok madaras élményt nyújtott a mai délelőtt. Egy hollópár például hangosan korrogva repkedett felettünk, a juhász szerint a közeli fasorban fészkelhetnek. Itt ez új és felettébb jó adat lenne!!! Ám a víz sem volt unalmas: Nádi tücsökmadarak, cserregő nádiposzáták és kis vízicsibék hangoskodtak, de búbos- és feketenyakú vöcskök, sárga billegető is elém került ma a tavaszi érkezők közül. Én még csak tegnap láttam az első füsti fecskét Debrecenben, itt meg egy egész csapat vadászott a víz fölött. 

A tavon még egy kerceréce és egy kendermagos réce is feltűnt. Sőt a juhásszal még a bütykös hattyút is meglestük a fészkén. (Ez lehet a faj harmadik költése a tározón!)

Visszafelé a mikepércsi derítőn gólyatöcsök és gulipánok is mutatkoztak. Sőt, még Debrecenben, a szeméttelep melletti vízálláson is feltűnt négy "széki gólya".

Erről a szép madárról hiába van már sok-sok fotóm, ha közelről megpillantom, még akkor is muszáj exponálnom, ha borongós az idő: