E két szóval összefoglalhatnám a mai madarásztúrám legizgalmasabb élményeit. A helyszín ezúttal ismét a Tócó-Kösely menti tározó volt, ez a Mikepércs határában található tórendszer. Korábban a szennyvízülepítésben volt szerepe, mára azonban igazi természetközeli élőhellyé vált és gyakran szolgál madártani meglepetésekkel. A legnagyobb dilemmát az jelentette, hogy merről is közelítsem meg a tavakat. Szívem szerint Debrecen felől céloztam volna meg az élőhelyet, így a gyakran kimaradó északi medencéket biztosan végigjártam volna, ráadásul a Szepes határába eső szikeseket is vizsgálhattam volna. Az olvadásnak köszönhető nagy sár azonban a klasszikus megközelítés mellett szólt, így Sáránd felől "támadtam". A kocsit a sárándi tsz-út szélén hagyva gumicsizmában nekivágtam a sártengernek. A Városréten új juhász fogadott, akivel váltottam pár szót és tovább ballagtam a tavak felé. A tórendszer előtti csatornában úgy meggyűlt a víz, hogy majdnem rövid volt a gumicsizma! Miközben átevickéltem, a nagy hápogás máris előrevetítette, hogy van élet a vízen. Százával voltak a tőkés récék, de más vízimadár nem mutatkozott. Mégis biztató volt, hogy jégmentesnek láttam a területet. Hamarosan nagy szárnysuhogással egy bütykös hattyú is elém került. Amikor legutóbb a környéken jártam, már nem találkoztam vadlibákkal, ehhez képest ma a leggyakrabban szem elé kerülő madarak voltak. Nem túl nagy csapatokban, de rendre feltűntek a hangosan kiáltozó nagy lilikek, időnként pedig néhány nyári lúd is közéjük vegyült. A képen az előbbi faj egyedei láthatók:
A fények még egészen jók voltak, így jó fotótémát jelentettek a vadludak. Sajnos igazán közeli rárepüléssel nem örvendeztettek meg, de azért így is élmény volt a találkozás:
A tervem az volt, hogy végigjárom a tározót, ám az elképzelés lassan meghiúsulni látszott. A sáros, mély talajon nehezen haladtam, és még a gátőrházat sem értem el, amikor már negyed tízet mutatott az óra. A tórendszertől nyugatra lévő távoli facsoporton ekkor egy nagy ragadozót vettem észre. A rétisas errefelé ritka vendég, így különösen megörültem az adatnak, főleg amiatt, hogy ma van az országos sasszinkron! Bár messze volt a madár, azért egy dokumentumképet még itt is megérdemel:
A gátőrházhoz érve már biztosnak látszott, hogy elfogyott az időm. Mivel a legalább egyórás visszafelé vezető utat a kocsihoz még meg kellett tennem, úgy döntöttem, hogy nem caplatok tovább a sárban, így a tórendszer északi tavait ezúttal is kihagytam a megfigyelésből. (Az még plusz 1-1,5 órát igényelt volna...) Viszont egy érdekes dolog még történt velem. A gáton a magas fűből szinte a talpam alól apró madárka rebbent fel és néhány méterre tőlem a nádban bújt meg. Nádi sármány volt, de olyan érdekes fizimiskával, hogy a biztonság kedvéért végiglapoztam otthon a határozókönyvet:
A Városréten aztán újra beszédbe elegyedtem a juhásszal, aki elmesélte, hogy 1-2 héttel ezelőtt, a még jég alatt lévő vízen a tanyája előtt furcsa, fekete-fehér színű, piros csőrű madarak szálltak le, "amik olyanok vótak, mint a níma ruca". (Néma ruca vagy kacsa=pézsmaréce). A leírás alapján valószínűleg bütykös ásóludakat láthatott a juhász, ami azért érdekes, mert nekem még téli adatom nem is igen volt a fajról! A pozitív élményeknek itt aztán vége is volt, ugyanis a kocsihoz érve észrevettem, hogy a bal hátsó kerék gumija teljesen lapos. Felfújtattam, aztán miután hiába próbáltam szerelőt találni (vasárnap lévén), igyekeztem haza, hogy mielőtt újra lenged, hazaérjek... Végül sikerült és e kellemetlen epizódtól eltekintve úgy érzem jól sikerült a mai délelőtt. Legközelebb meg valahogy be fogom járni a teljes tórendszert!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése