Az elkapott pillanat

Nem sok esélyt adtam volna magamnak, hogy a szokásos reggeli háromnegyed órás kitérőm alkalmával sikerül majd elcsípnem a gólyatöcsök szerelmi pillanatait. És tessék! Bár a növényzet kissé takarta a szép madarakat, meg kellett örökíteni a ritkán elkapható eseményt. (Néhány évvel korábban már ugyanezt diára sikerült megfotóznom, de itt most a blogolvasók is rögtön részesülhetnek az élményben.)

A nász utáni pillanatok is mindig látványosak. Emberi szemmel úgy tűnik, mintha különösen gyengédek, figyelmesek lennének egymással a madarak. Az ilyen képeknek adják azt a címet, hogy Szerelem. De még más érdekesség is vár ma reggel. Aránylag közelről fotózhattam egy cserregő nádiposzátát. Sajnos a nádak sokszor bezavartak, de végül egészen takarosan vállalta a modellkedést a nádi énekes.

Sőt, a végén volt oly szíves, és a nádszálak tetejére is kiült. Már-már tökéletes lett így a kép, csak a madár arcára vetül egy kis árnyék. No de ne legyek telhetetlen, egy kutyafuttában végzett madarászatba (természetfotózással vegyítve) mi férjen még bele?

Az egyszerűség szépsége

A tojó barnásabb tollazatával

Ez jutott eszembe ma, amikor reggel újra a gólyatöcsök felé vettem az irányt. A Lovász-zugi tavak mentén autóból fotózhattam a két madarat. Mitől is szépek? Mindössze három, legnagyobb jóindulattal is csak négy szín fedezhető fel rajtuk. A fekete/barna-fehér tollazat és a piros láb. De a madarak kecsessége, a reggeli fényben megcsillanó szemek, a víz kékje és a békanyál zöldje még itt, ebben a nem túl esztétikus környezetben is teremtett valami csodát. Ez megért ma is egy kis kitérőt!

A hím teljes nászruhában

Poros országutakon

Ecsedi István nagyszerű könyvének címe nem véletlenül jutott eszembe... Az egykori téglagyár kubikgödreit csak ilyenkor, száraz időben célszerű autóval megközelíteni. Most viszont akkora a csapadékhiány, hogy ez már túlzás, az autó mögött vágni (belül meg nyelni) lehetett tegnap délután a port, amikor rövid terepszemlét tartottam: érdemes-e ma hajnalban besátrazni ide. Miután úgy döntöttem: megkísérlem, ma már óvatosabban haladtam a kiszemelt cél felé. A néhány megmaradt vízállás oázisként vonzza a madarakat. Mégsem volt igazán szerencsém, legalábbis a madarakkal. De azért ez a nyúl okozott némi vidámságot: Mintha azt kérdezné: - Kinek van nagyobb lába?

Aztán végre kissé közelebb jött és egy gyors portréképet is vállalt...A kis lilék évek óta jó költőhelyet találnak itt. Régebben jobb képet is sikerült róla készítenem, ma ez volt a maximum. Azért a kora reggeli fény miatt hangulatosra sikeredett.

Még egy őzcsapat is megjelent váratlanul. Az egyik sutát sikerült lencsevégre kapnom, aztán gyorsan továbbnyargaltak:

Persze voltak a megszokott madarak is: mezei- és búbos pacsirta, sárga- és barázdabillegető, réti cankó, egerészölyv. Aki messziről egy pillantást vet erre a kietlen, holdbéli tájra, az nem is gondolná, hogy még madarászni is lehet egy ilyen helyen. Pedig igen!

Gólyatöcsök, gulipánok

Pénteken, ha az ember hamarabb el tud jönni a munkahelyéről, de az óvodában még alszanak a gyerekek, akkor nagy a csábítás egy kis madarászatra. Én pedig engedtem is neki...

A Lovász-zugi tavakhoz megyek, félután fél három, kezd jó fény lenni. Körbe járom a tavakat, 20 perc múlva legalább tizenöt, jó félcentis kullancsot szedek le a nadrágomról... Nem túl biztató. Az utolsó két medencén - ahol tulajdonképpen nyílt vízállás van - azonban egy réti cankó fogad. A látványa nem túl szép, köszönhetően a fékezett habzású mosópor zacskójának, amin ácsorog... A közelben egy magányos pajzsoscankó is táplálkozott, kocsiból egész tűrhető kép készült róla:
Nem messze pedig egy pár gólyatöcs álldogált. Bár már jópárszor összehozott velük a madarász- és fotós szerencse, számomra megunhatatlan szépségű madarak:

Az utolsó tavon még egy pár gulipánra is bukkantam, sajnos őket már csak erős ellenfényben tudtam megörökíteni. Talán majd legközelebb...

Szepes határában

Úgy gondoltam, kihasználom a csapadékmentes időt és ameddig lehet, autóval megyek a Sárga dűlőn Szepes határában. Esősebb időben nem kockáztatnám meg ezt, de most bejön a dolog, egyébként nem is lett volna időm, lévén munkanap van. Egész sokáig jutottam, így még egy félóra gyaloglás után a Tócó-Kösely menti tározónál voltam. A tározót sajnos már így sem járhattam be, az első tavon pedig foltos nádiposzátán, kis vöcskön és szárcsákon kívül nem sok érdekeset láttam. A dűlőút menti réteken és vízállásokon viszont sok sárga billegető mozgott, ami nem volt rossz fotótéma: Mindezt persze les nélkül! Az élénk szélben a madarak nem nagyon törődtek velem, így lehetett kísérletezni:
Néhány bíbicen és egy felrebbenő réti cankó csapaton kívül maga a táj jelentett még élményt. A virító kamillamezőknek legutóbb az illatáról írtam, pedig a látványa is szép!

Kamillaillatban

Újra szép napra virradt. A sárándi határban a Városréti legelőn keresztül közelítem meg a tározót. Kezdenek virítani a kamillák, a gáton megállva pedig az illatukat is hozza a szél. De a fülnek és a szemnek sincs pihenője: Előttem egy üstökösgém rebben fel, majd még egy! Négy vörösgém is felrepül. De a nádas is hangos: cserregő nádiposzáták, nádi tücsökmadarak és nádirigók is szólnak. Egy cserregő egész közelre bevárt, "kötelező" volt fotózni. (Kár, hogy a nádszálak takarták.)

A vörösgémek is újra megjelentek fölöttem. Kiváló fényekben lehetett megörökíteni az egyiküket. A költésüket még nem sikerült itt bebizonyítani, de mindenesetre érdemes lesz figyelni a viselkedésüket.

A cigányrécék például itt kiváló fészkelőhelyet találtak. Most is legalább húsz-huszonöt példányt látok, kisebb csapatokban repülnek át előttem.

Idén először kerülnek elém a fattyúszerkők.

Egy kiadós madarászat végén a Városréti legelőn figyelgetem még a partimadarakat. Sajnos a magas napállás miatt már remeg a levegő, de vagy száz pajzsoscankót és néhány piroslábút azért kiszúrok. Mellettem pedig egy seregély énekel a fán! Vannak, akik nem szeretik, de szerintem ő sem csúnya madár!

A heringsirályok ajándéka

Ez a nap is úgy kezdődött, mint már több korábbi: Volt még egy órám... Ezúttal Szepes felé kanyarodtam el. Az úton nem sok mindent láttam, sőt a Lovász-zugi tavakon sem nyüzsögtek a madarak. Mindössze egy böjti réce, néhány kanalas réce és kis vöcskök voltak a kevés nyílt vízfelületen. No meg szólt a tücsökmadár a nádból! A déli utolsó tavak egyikéről meg egy billegetőcankó rebbent fel - idén nekem az első. Mivel nem volt sár, körbe tudtam autózni a tározót, és a Tócó mellett a szeméttelepig el tudtam menni. Itt letettem az autót és legyalogoltam a vízállásig, hátha lesz a sirályok között valami érdekes. (Tegnap nem volt, mindössze egy mezei poszáta került a szemem elé az út menti bokron.) Most azonban újra felbukkant a két heringsirály: sőt mintha direkt fotózásra jöttek volna... Végre normálisabb képek is készülhettek róluk. Nehezebb volt otthon a válogatás: háromnegyed óra alatt mintegy háromszáznál több képet sikerült készíteni. De megérte, ennél jobbat már csak sátorból tudtam volna összehozni, arra meg most nem sok lehetőségem volt... Szóval köszönet a sirályoknak...

Igazi madarászélmény

Ma reggel ismét a sárándi határba kirándultam. Még napkelte előtt voltam, de máris mindenféle hangok fogadtak. Búbosbanka pu-pu-pu-ja, dolmányos varjú károgása, rozsdafarkú recsegő éneke, örvös galamb ötszótagú búgása mind azt sejttette, hogy ma nem lesz hiány a madarakban. Hát még amikor a nagy darukrúgatást is meghallottam! A Városrét irányából el is kezdtek szállni a darvak, majd a Tócó és Kondoros vízfolyások összefolyásánál álló halom tövében gyülekeztek a szántón. Közben persze át- átrepültek a vöröslő napkorong előtt, ami az őszi daruvonulásra emlékeztető hangulatot teremtett: Jó háromszáz daru lehetett. A gyepen ácsorgó madarakat nem nagyon lehetett fotózni - ehhez kevés volt a fény - így továbbhaladtam a kocsival. A városréti árok kis fáját mindig érdemes megnézni. Volt már itt erdei szürkebegy, most meg réti pityerek pihentek meg itt vonulásukban. Egész közelről is lefotózhattam az egyiket:
Na de a víztározón volt csak nagy az élet: a parton kócsagok, a vízen récék, szárcsák, vöcskök nyüzsögtek, sőt ismét találkoztam két bütykös hattyúval is. Cigányrécék is szép számmal mutatkoztak, a világviszonylatban veszélyeztetett madarak itt szerencsére jó fészkelőhelyet találnak maguknak.

A vöcskök mind a négy hazai faja is előkerült, közülük a legritkább, a vörösnyakú vöcsök mindjárt 5 példánnyal! Az át-átrepülő vízimadarak mindig jó témát szolgáltatnak, de nemcsak a récecsapatok, hanem a nagyobb testű fajok is, mint ez a kócsag:

Ilyenkor aztán gyorsan repül az idő, de nem eredménytelenül: az otthoni összesítéskor kiderül, hogy 54 madárfaj került ma a szemem elé. Köztük a mikepércsi gólyák, amelyek közül a főúton három igazgatta már a fészkét. Igazi madarász(- és fotós)élmény volt ez a nap!

Sirályok közt

Péntek reggel egy szűk háromnegyed órám volt a vonatindulásig. Gondoltam, teszek egy sétát a szeméttelep mellett, többre úgysem lenne idő. Rengeteg volt a sirály, és a nemrégiben "felfedezett" vízállást is meglepték végre a madarak.

A legtöbb persze a danka volt (kb. 800) a viharsirályok száma lecsökkent néhány példányra, de megjelentek a sztyepiek is. Sőt, szerencsém is volt: két öreg heringsirály is feltűnt sötét hátával a tömegben! Bár nem voltak közel, kiváló fényben tudtam fotózni, így dokumentumnak talán elmennek a képek... Mivel teleszkóp nem volt nálam, ezért a teljes sirálytömeget is próbáltam fényképezni, hátha utólag otthon nagyítgatva feltűnik még valami ritkább faj köztük. Nem jött össze, a csaknem kétszáz fotót egyenként nagyítva és végignézve sem láttam mást az említett négy fajon kívül. De ne legyek telhetetlen!

Azért ez a két heringsirály is jól mutatott a többi közt! Az idő megint gyorsabban telt, mint a memóriakártyám, így aztán ideje volt indulni.

Míg a kocsihoz ballagtam visszafelé, egyszer-egyszer ráemeltem még az optikát a felettem átrepülő sirályokra. Egyszer az egyik (vagy egy harmadik) heringsirály is átszállt felettem. Egy autofokuszos objektívvel nyert ügyem lett volna, így azonban egy újabb dokumentummal gyarapítottam a gyűjteményemet. Legalább lesz még miért visszajönnöm!

Séta a Tócó mentén

Gyönyörű ez a tavasz! Csak egy órát sétáltam a két kislányommal a Tócó patak mellett az óvoda után. Megjelentek az első békák, vidáman énekeltek a tengelicek a rutinpálya melletti fűzfákon, sőt egy pár örvös galamb is itt tanyázott. A patak medrében pedig gyönyörűen virít a mocsári gólyahír. De láttunk ibolyát az egykori erdő helyén, a martilapu sárga virágai pedig mindenütt feltűnőek voltak.

Csak a sok hulladék ne lenne. Kérdezte is Blanka, hogy ki rakta ide ezt a sok szemetet... Mondtam neki, hogy a buta bácsik! Néhány perc múlva már egy öklömnyi követ szorított a markában. Azt mondta: - ezzel megdobom a buta bácsikat...

Ki tudja, lehet ez lenne a megoldás a szemetelők ellen?!