Ha mínusz 10 fokos hideg van és minden csupa zúzmara, akkor megéri rááldozni egy (lyukas)órát a bocskaikerti erdőre. Ezúttal mégsem a táj szépsége ragadott magával, mert az ágakon is nagy volt a nyüzsgés : csuszkák, cinegék, harkályok szorgoskodtak mindenütt. Nem maradtak el a szokásos süvöltők sem, de a fények miatt igazából csak a közelre merészkedő madarakat volt érdemes fotózni. Sütött ugyan a nap, de valahol a ködtakaró fölött, így aztán rajtam nem segített...
Ez a vörösbegy nem volt túl messze:
De aztán hamar odébbállt:
A legizgalmasabb mégis a fakusszal való találkozásom volt. Telente a hegyi fakusz nem is olyan ritka az Alföldön, mint gondolnánk. Ritkán nyílik viszont alkalom a pontos határozásra, a téli hangok - legalábbis számomra - nem egyértelműek, a vizuális bélyegek meg olyan nehezen észrevehetők, hogy emiatt sok megfigyelésem csak "fakusz"-ként kerül be a madarásznaplómba. Most viszont sikerült egészen közelről fényképeket készítenem egy példányról, és ez egyértelműen a Certhia familiaris, azaz a hegyi fakusz! Az erős, világos szemsáv, a szárnymintázat kiszögellése és a fehér has is jó bélyeg, akárcsak a rövidebb csőr:
Ezen a fotón meg jól látszik a hosszú hátsó karom is, ami még biztosabbá teszi a mai határozást:
Nagyon figyeltem és füleltem a barátcinegékre is. E faj példányai ma jóval több egyeddel képviselték magukat a környéken, mint korábban. A hozzá nagyon hasonló kormosfejű cinegét azonban nem sikerült felfedezni közöttük. De hát minden nem sikerülhet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése