Villámlátogatás a vízimadarak között

Miután az eleve is rövidebb hétvégén (szombat:munkanap-1 óra a nyári időszámítás miatt) nem jutottam ki sehová, már csak az alkalmat lestem, hogy mikor ruccanhatok ki egy gyors madarászatra. Ez a nap ma jött el. Fél kilencre értem Mikepércs határába, ahol abban reménykedtem, hogy a dűlőúton végig tudok autózni és így időt nyerek. (fél tizenegy után már indult a vonatom Debrecenből) Szerencsém volt. Mikepércsen már két gólyát is láttam, ráadásul a földút is járható volt. Csak egyszer álltam meg, a Tócó partján, ahol egy barna rétihéja fogadott: Soha rosszabbat... A Tócó-Kösely menti tározón is nagy élet volt. Azt mindjárt gondoltam, hogy nem járhatom be a teljes élőhelyet - ehhez plusz 3 óra kellett volna - így inkább a gátőrháztól északra eső néhány medence átvizsgálása maradt a célom. Rengeteg kanalas réce volt, hamar fel is rebbentek. Milyen jó lenne, ha egy megfigyelő torony is épülne egyszer itt, ahonnan zavartalanul lehetne szemlélődni. Így csak a repülő madarakra koncentrálhattam:
Egyébként gyönyörű volt a táj is. Közben fröccent a sár a nadrágomra - beleléptem egy vízzel teli gödörbe -, de a tavaszi természet színei feledtettek velem minden nehézséget. Pláne, hogy a récetömegben egy pár bütykös ásóludat is sikerült felfedeznem. Bár róluk is készült egy dokumentumkép, sajnos a gép beállításai miatt ezek nem lettek élvezhető minőségűek. (Későn vettem észre, hogy a tájképhez használt értékekkel próbáltam röpképet készíteni a madarakról...)
A tározótól nyugatra nagyobb darucsapatot is láthattam, jó messzire a számuk kb. 130 körül mozgott. A gyors madarászat után még a vonatot is sikerült elérnem! Bocskaikertben 11 óra előtt pár perccel egy citromsármány énekelt.

Délután a madarász sulis gyerekekkel láttuk is a madarat, sőt: hallottuk az idei első csilpcsapfüzike-éneket is. Munka után kabátvásárlás a gyerekeknek, majd apósoméknál tettünk egy rövid látogatást. A teraszukra egy balkáni gerle rakott fészket. Ennek a minősége valószínűleg kívánnivalót hagyott maga után - a gerléknél ez nem ritkaság - egy tojás ugyanis összetörve hevert a járdán. A balkáni gerle ezt szomorúan konstatálva vette tudomásul, és a közeledtünkre sem rebbent el a gerendáról. Meg kellett örökítenem, így a kesergő madár portéjával búcsúzom a márciustól.

József-napi darvak

Bár sem Sándor, sem József nem hozott igazi meleget, legalább hétágról sütött ma a nap. Mivel az óvoda után volt még egy kis időm, elkanyarodtam a szepesi határba. A Lovász-zugi tavakon nem sok mozgás volt, mindössze egy piroslábú cankó szólt valahonnan. Egy gyönyörű kékes rétihéja hím is átrepült előttem, de sajnos most sem sikerült fotón megörökíteni a szép madarat. Viszont nyugat felől nagy darukrúgás hallatszott. A Sárga-dűlő melletti szántón csoportosultak a szürke madarak. Minden év márciusában lehet látni darvakat Szepes határában, de inkább délebbre, az emberi zavarástól kevésbé terhelt földeken. Most azonban egészen a kövesút mellett lehetett megfigyelni a félénk madarakat. Megálltam az út szélén és a kocsiból próbáltam fotózni őket. Azért még így sem volt ideális a távolság, a levegő is kezdett remegni, de dokumentálni ilyenkor "kötelező".

Mindenesetre nagy élmény volt. Többszöri számolás után 140 példányban sikerült összesíteni a darvakat - bár egy-két madár takarásban volt. Egy óra szemlélődés és fotózás után indultam a vonathoz. Kis híján lekéstem, de még időben odaértem. Most már csak a melegebb idő hiányzik. Miután Bocskaikertben ma délután még havazott is, már csak Benedekben bízhatunk. (március 21.) Mindenesetre a madarak azért érkeznek visszafelé , Sorosi Peti 18-án már gólyát is látott Debrecentől délre, a 47-es út mellett.

Tavaszi vizeken

Egy hét influenza okozta kényszerpihenő után végre kimozdulhattam.

Napsütéses időt jósoltak és ezúttal be is jött: Gyönyörű tavaszi időben kerestem fel a sárándi határt. A dűlőutakon még most sem érdemes autózni, így aztán ismét jót gyalogoltam. A Városréten rögtön egy bölömbika szólt, majd a gledícsiákon örvös galambokat is láttam. Nagy csapat lilik is átrepült felettem, a piroslábú cankók hangja pedig igazi tavaszi hangulatot varázsolt körém. Hát még a víztározó: nádi sármányok fújták rövidke éneküket, a vízen meg nyolc récefaj képviselői kerültek rövid idő alatt elő. (tőkés-, csörgő-, böjti-, kanalas-, barát- és fütyülő récék, de egy hím kerce és három cigányréce is volt.)

Két viharsirály és két danka (jól látszik a méretbeli különbség)

A tavakon ugyan libák nem voltak, de a tározótól nyugatra, a vetésen egész közel leszállt egy csapat lilik, hozzájuk még 5 nyári lúd is csatlakozott. Remek fények voltak, így aztán bátran kísérletezhettem a fotózással. Csak a tározó felét jártam be, a betonhídig gyalogoltam. Mivel már majd' egy óra járásra voltam a kocsitól az idő pedig vészesen fogyott, visszafordultam. Abban bíztam, hogy Mikepércs felől talán autóval is eljuthatok a gátőrházig. Tévedtem... Itt is nagy sár fogadott, elakadni pedig sem időm, sem kedvem nem volt. Inkább tettem egy rövid kitérőt a Vértesi út felé. Itt jókora csapat sirály repkedett a szeméttelep környékén. A mellékelt képeken jól összevethetők a dankák és a viharsirályok közti különbség, de a különböző korú egyedek bélyegei is jól látszanak. Ugyanitt két szürke gém is rám repült.

Egy öreg és egy immatur viharsirály.

Nyári ludak - ők sajnos nem költenek a tározón

Nagy lilikek a vetésen...

.... és a levegőben

Kár, hogy nem tudtam bejárni a tórendszer északi felét, de így sem bántam meg semmit.

38 madárfaj megfigyelésével gazdagodtam és talán még a fotók is érdekesek lettek.

A sárszürkétől a hófehérig

Bár két napja még ragyogó napsütést jósoltak az időjárásjelentésben, még időben visszakoztak és tegnap már borús, erősen felhős eget jövendöltek. Be is jött. Pedig csak ebéd után vágtam neki a sárándi határnak, a nap csak nem akart kibukkani a vastag takaró alól. A kocsit is jó messze le kellett tennem, mert a Városrétre vezető út így nézett ki: Elkelt a gumicsizma! A legelőn rögtön egy bíbic fogadott. Az idén az első - mondhatnám - de volt ugyebár egy január 11-i megfigyelésünk Sorosi Petivel. Viszont az a szennyvízzel terhelt csatornában próbált áttelelni, ez meg egy igazi természetes környezetben várt. Mégiscsak ez az igazi. Később még két példány repült át felettem. A Tócó-Kösely menti tározón is kezd megindulni az élet. Csak vadászok ne lennének... Most szerencsére nyomukat sem láttam, ha az őszi mészárlások nyomait, a sok elhagyott töltényhüvelyt nem számítom... A hó ugyan sok helyen elolvadt, ám volt ahol még most is térdig ért. A széliránytól és a napsütéstől függően néhol egészen furcsán húzódott a hóhatár:

A tavakon még csak gyülekeznek a vízimadarak. Nem csoda: néhány nappal ezelőtt még nem találtak volna annyi vízfelületet mint most. De ma olvadt rendesen. 20 példány fütyülő réce, kb. 200 tőkés- és egyetlen magányos barátréce került elém. No meg egy pár bütykös hattyú. Többször is felrepültek, most sajnáltam igazán, hogy nem volt jobb fény. Így csak ezen a szürke képen örökíthettem meg a hófehér madarat.


Felriadt a tavakról még 14 nyári lúd is, őket később a tározótól nyugatra elterülő szántóföldeken láttam szedegetni. A borús időben hamar sötétedett, így csakhamar hazafelé kellett vennem az irányt.

Viharsirálytól a hegyi billegetőig

Vasárnap kora reggel. Újból a Tócó Lovász-zugi szakasza a cél. Sajnos a fények már korántsem olyan jók, mint pénteken voltak. Ezúttal a szeméttelepig is legyalogolok. Nagy csapat seregély kering és kavarog. Hirtelen az oka is feltűnik: karvaly zavarja őket... A kb. 600 példányos csapat időnként a vezetékre is rátelepszik, az pedig a túlerő előtt (alatt...) kénytelen meghajolni...

Kisebb csapat viharsirály is átrepül felettem, miközben visszaballagok a Tócóhoz.

A mederben az elmaradhatatlan barázdabillegetők és havasi pityerek mellett egyszercsak egy "színesebb rokon" is feltűnik: hegyi billegető! Bár a fények nem a legjobbak, mégis sikerül őt is lencsevégre kapnom. Korábbi évekből több adata is van a Tócóról, de én már néhány esztendeje nem találkoztam vele. Mire hazaindulok még a nap is kisüt...

Jó fényben a Tócó-partra...

Péntek délután valamivel hamarabb értem Debrecenbe. A gyerekek még alszanak ilyenkor az oviban, van tehát egy jó félórám egy kis madarászatra. Irány a szeméttelep... A csöppet sem barátságos környezet így hóval borítottan egész elviselhető. Ráadásul a be nem fagyott Tócó-szakasz mágnesként vonzza a madarakat.

A kocsiból például ezt a szürke gémet sikerült lencsevégre kapni... Ő bizony (egy másik társával együtt) itt telelt át.

A vízen még néhány tőkés réce úszkált, a fáról meg egerészölyv rebbent fel.

Az egész rövid megfigyelésben a fények voltak a legcsodálatosabbak. Hirtelen még egy gyönyörű kékes rétihéja hím is rámrepült, sajnos azonban csak a faágak takarásában tudtam fotózni, így ezt a kéet meghagyom dokumentumnak. Nagy fejtörést okozott azonban egy sármány. Mivel teleszkóp nem volt nálam, csak a teleobjektívre hagyatkozhattam. Otthon sokat agyaltam a képet nézegetve, hogy vajon biztosan nádi sármányt fotóztam-e? Sajnos nem látszik minden bélyeg tökéletesen (a gally épp a szárnyát takarja), de sokáig nem tudtam kizárni, hogy nem egy erdei sármányba futottam-e bele. Más madarászoktól is kértem segítséget, de a kérdést nem sikerült egyértelműen eldönteni. Természetesen a nádi valószínűbb, a csőre is elég szürkésnek tűnik. Az apró világos folt a pofa hátulsó részén azonban még most is elbizonytalanít...

Voltak még csókák, kb. 10 ezer vetési varjú, havasi pityerek is. Egyszóval: megérte ez a kis kitérő...

Csonttollúaktól a fekete harkályig...

Ha csak rövid időre jut ki az ember madarászni, akkor célirányosan kell közlekedni... A Lehel u. 14. alatti háztömbön például idén is gyülekeznek a csonttollúak (forrás: http://www.birding.hu/ ) - gondoltam ma végre én is megézem őket. A "selyemfarkú locskák" tényleg ott cirregtek az antenna vezetékein, sajnos jó magasan, így csak dokumentum kép készülhetett róluk:
Ráadásul a csonttolúak szépen sorban (kisebb csapatokra oszolva) elindultak észak-északnyugati irányba. Talán a Nagyerdő felé? Volt még egy órám, gondoltam, keresésükre indulok. De sem a Komlóssy utcán, sem az egyetem környékén nem volt szerencsém. (Egyes években itt biztosan bele lehetett futni táplálkozó csapatokba.)
A Békás-tó még hátra volt. Itt azonban nem tollas, hanem bundás jószággal hozott össze a sors. Egy mókussal! Nem ritka a Nagyerdőn, én mégis mindig örülök, ha meglátom. Főleg, ha ilyen közelről hagyja fotózni magát...














De az igazi meglepetés még ezután következett: egy kiáltással árulta el magát. Fekete harkály. Bár ma már ő sem ritka errefelé, ilyen közelről én még nem figyelhettem meg. Most azonban annyira el volt foglalva valamivel, hogy rám ügyet sem vetett.
Nagy elánnal próbált valamit kiszedni az öreg tölgyből, hamarosan az is kiderült, hogy mit:

Ekkora lárvát én még nem láttam (talán hőscincéré?), de a fekete harkály is meg lehetett elégedve, mert alig bírta lenyelni a "munka gyümölcsét". Egészségére!